ROVATOK
BME KÖRKÉP
KAPUN KÍVÜL
KÖZÉLET
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA
MAGAZIN
SPORT
ÜZLETI NEGYED
EGYETEMI MÚLT
MŰHELY MÉDIAKÉPZÉS
ÜZENET KÜLDÉSE




Tollaslabda az egyetemen
2010-04-13 11:39:47 - Szentgáti Ákos

Az Egyetemi Tollaslabda Házibajnokság tavaszi fordulója március 27-én került megrendezésre, az eseménynek a "K" épület II. számú tornaterme adott helyet. A verseny szervezője, Gáspárné Raskó Judit nagy örömmel látta, hogy ezen a szombati napon mennyi versenyző kívánta összemérni egymással tollaslabda-tudását. Ezt bizonyította, hogy nem csupán a fiúknál, hanem a lányoknál is nagy számban voltak jelentkezők, felül múlva a tavalyi verseny létszámát. Az indulóknak azon túl, hogy megmutassák, ők a legjobbak ebben a sportágban, egy másik célért is kellett küzdeniük. Ez a kiírás ugyanis egyben válogatóverseny is volt, amelynek a győztese fogja képviselni egyetemünket a Veszprémben megrendezésre kerülő MEFOB tollaslabda-bajnokságon.

 

fotó: Iván József

A lányoknál Kiss J. Zsuzsa esélyt sem adott az ellenfeleinek, és viszonylag simán jutott el a dobogó legfelső fokára. Az ezüstérem Fekete Orsolya nyakába került, míg a bronzérmet Jánvári Zsuzsa vehette át.  
A fiúk esetében már nem volt ennyire egyszerű a helyzet, mivel azonos erőviszonyokat képviselt több nevező is. Erre bizonyíték, hogy az őszi bajnokság győztesének, Bréda Zsombornak meg kellett elégednie a bronzéremmel, míg a döntőben két villamosmérnök-hallgató, Kutasy Tamás és Fehérvári Bence csapott össze. Az első két mérkőzést követően egy-egyes állással várta mindkét versenyző a mindent eldöntő harmadik szettet. Végül nagy csatában, az idegek harcát Kutasy Tamás bírta jobban, 21-19 arányban győzedelmeskedett és ő vehette át az aranyérmet.

Vissza a rovathoz

... még 16 nap a legfrissebb lapszám megjelenéséig!
PUBLICISZTIKA
Soron kívül
Tavasz
Vérzelmek
Maradjunk barátok!
Az Anyám
Fény
Mindennapi kenyerünk
Rögeszme
Üdvözlet az ablakból
Az ideális
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Isten
Szobánkban a jövő
Szigorított fegyelmi eljárás a kollégiumokban
Férfias játékok
Felmérték a kollégiumokban felújítandó tételeket
Az Anyám
A Szentek diadala
Egyedül nem megy
Budapest, Te csodás!
Az elérendő cél a szolgáltatási szemlélet és a vállalkozói jelleg erősítése