ROVATOK
BME KÖRKÉP
KAPUN KÍVÜL
KÖZÉLET
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA
MAGAZIN
SPORT
ÜZLETI NEGYED
EGYETEMI MÚLT
MŰHELY MÉDIAKÉPZÉS
ÜZENET KÜLDÉSE




A BME legjobb oktatói
2010-03-29 18:45:19 - Szabó Orsolya

Az Oktatás Hallgatói Véleményezése, azaz az OHV eredményekről Hamvas Mihállyal az EHK oktatási referensével beszélgettünk.


Az Oktatás Hallgatói Véleményezésének hosszú története van az egyetemen. 1999. január 1-jétől indult el, kezdetben papír alapon. Az egyetem 2005-ben tért át a 18 kérdésből álló papírlapos OHV-ről a 21 kérdéses elektronikus rendszerre, majd 2007-ben az elektronikus kérdéssor is az egyszerűsítés jegyében 7 kérdésre rövidült.
A kitöltési arányokat kiértékelve (lásd táblázat) látható, hogy félévről félévre egyre több hallgató döntött úgy, hogy a Neptunon keresztül véleményt formál. Míg a 2006/2007-es őszi félévében a kitöltöttség egyetemi átlagba 8,05% volt, addig a 2009 második félévében ez az érték elérte a 46,42%-ot. Érdekes megfigyelni, hogy a hallgatók hány százaléka töltött ki legalább egy kérdőívet teljesen. Ez az érték is egyre jobban megközelíti az 50%-ot. Ebből az következik, hogy azok a hallgatók, akik eldöntik, hogy kitöltik az OHV-t, általában az összes kérdésre válaszolnak.
Az Egyetemi Hallgatói Képviselet sok módon próbálja népszerűsíteni és felhívni a figyelmet az OHV kitöltésének fontosságára. Többek között a Neptun rendszeren keresztül kiküldött figyelemfelhívó üzenetekkel, plakátokkal, valamint az ebben az évben induló nyereményjátékkal.
Azok a hallgatók, akik mindegyik kérdéssort kitöltik, ettől a félévtől részt vesznek egy nyereményjátékon, amelynek fődíját az EHK biztosítja. Idén a szerencsés nyertes egy egyiptomi utazáson vehet majd részt másodmagával. A következő félév OHV eredményeinek kiértékelése után is lesz sorsolás, akkor egy kétszemélyes síúttal gazdagodhat egy szerencsés.
Arra a kérdésünkre, hogy az oktatók és a tanszékek mennyire veszik komolyan az OHV kitöltése után az egyes tárgyakra és oktatókra kapott visszajelzéseket, Hamvas Mihály elmondta, hogy az Egyetemi Hallgatói Képviselet tapasztalatai szerint egyre több oktató és tanszék veszi figyelembe a kapott értékelések összeredményét.
Ahogy azonban a hallgatók között is eltérő a részvételi szándék, úgy a karok vezetőinek sem azonos az OHV megítélésével kapcsolatos álláspontja. A többi karhoz képest az ÉMK és a GTK fordít kiemelt figyelmet az OHV eredményeire. Ezen karoknál figyelembe veszik az eredményeket a kari költségvetés készítésében a tanszékek közti pénzelosztás során. Több kar is félévenként kiosztja az ún. OHV díjat, amellyel a kar legjobb oktatóit díjazzák.
Több karról ígéret érkezett az EHK felé arról, hogy a lista végén szereplő, rossz minősítést elérő oktatókkal a kar vezetője el fog beszélgetni az eredményt illetően.
Bár az OHV kitöltését elméletben kötelezővé is lehetne tenni, sem az egyetemi vezetés sem az EHK nem kíván élni ezzel a lehetőséggel. (Az OHV Szabályzatot az Egyetemi Szenátus fogadta el, ez tartalmazza az OHV-re vonatkozó előírásokat és szabályokat, ennek melléklete pedig a kérdéssor.)
Hamvas szerint a cél a minél magasabb részvételi arány elérése, csakhogy, mint mondja, egészen eddig ördögi körbe került az EHK ezen törekvése: addig, ameddig nem veszik kellőképpen komolyan az OHV eredményeket, a hallgatók kevéssé motiváltak a kitöltésre, amíg viszont kicsi a részvételi arány, addig nem fogják elég komolyan venni az OHV eredményeket. Az utóbbi félévek részvételi arányát nézve azonban elmondható, hogy végre sikerült kitörni ebből a körből.
A legutóbbi félév eredményei az idei szemeszterben megtekinthetők a Diákközpont honlapján, a
www.sc.bme.hu oldalon a Dokumentumok/OHV résznél. A közlejövőben az EHK fontolgatja egy honlap létrehozását, ami lehetőséget adna arra, hogy egy egyszerű, felhasználóbarát rendszerben tegyék közzé az OHV eredményeit és a tárgyak teljesítési statisztikáit.

Vissza a rovathoz

... még 12 nap a legfrissebb lapszám megjelenéséig!
PUBLICISZTIKA
Soron kívül
Tavasz
Vérzelmek
Maradjunk barátok!
Az Anyám
Fény
Mindennapi kenyerünk
Rögeszme
Üdvözlet az ablakból
Az ideális
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Isten
Szobánkban a jövő
Szigorított fegyelmi eljárás a kollégiumokban
Férfias játékok
Felmérték a kollégiumokban felújítandó tételeket
Az Anyám
A Szentek diadala
Egyedül nem megy
Budapest, Te csodás!
Az elérendő cél a szolgáltatási szemlélet és a vállalkozói jelleg erősítése