Hunyadi Áron mindössze húszéves gépészmérnök hallgató, azonban neve már több, mint ötven alkalommal szerepelt a hazai nyomtatott és internetes sajtóban. Tudományos eredményeivel számos sikereket ért el, és részt vehetett a tavalyi Nobel-díj átadáson is.

fotó: Kasimova Lena

Most éppen mivel foglalkozol?
Több minden foglalkoztat, de jelenleg a tanulmányaimból adódóan is elsősorban gépészeti problémákon dolgozom, konkrétan gépszerkezetek kitalálásával, megalkotásával.

A legújabb elismerést is ennek kapcsán kaptad?
Először az országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen egy banki páncélajtózár kifejlesztéséért második díjat kaptam, majd ezután egy mechanikus kar- és zsebóraszerkezet kifejlesztésével első helyezett lettem ezen a megmérettetésen. Ezt követően Párizsban az Európai Unió által szervezett 21. Fiatal Tudósok Versenyén harmadik helyezést értem el.

Mechanikus óra. Mit is jelent ez pontosan?
Köznyelvben „felhúzós órának" is nevezik a tradicionális múltra visszatekintő szerkezetet, amely már több száz éve lapul a zsebekben és közel 90 éve ketyeg a karokon. Ezek a darabok újból népszerűek lettek, mondhatni a reneszánszukat élik. Értékük abban rejlik, hogy egyrészről nagy technikai tudás szükséges a tervezésükhöz, másrészről pedig egyfajta művészetre is szükség van életre keltésükhöz. A mechanikus óraszerkezeteknek nemcsak az a funkciójuk, hogy megmutassák éppen mennyi az idő, vagy melyik fázisába fog lépni a Hold, hanem cél a finommechanika határainak feltérképezése is. A szerkezetek egyik jelentős problémája a gravitációból adódik, amelynek a kompenzálására dolgoztam ki egy koncepciót.
Csodálattal beszélsz ezekről az órákról. Honnan ered ez a szeretet?
Az órák iránti szeretet nem újkeletű a családomban, és mindig érdekelt, hogyan működnek az óráink, ezért kezdtem el velük foglalkozni. Először elrontottam egy (szerencsére egyszerű) órát, majd később már sikerült megjavítani is őket.

Mindig is „tudományos palántának" készültél?
A dolog részben genetikai eredetű, mivel édesapám kutató, és a felmenőim között is több mérnököt jegyzünk. Mondhatni én ebben a közegben nőttem fel, így természetesnek tűnt, hogy valamilyen hasonló pályára fogok lépni. Körülbelül 14-15 éves lehettem, amikor belekezdtem az engem foglalkoztató problémák megoldásába, de konkrét eseményhez nem tudnám kötni a tudományos pálya iránti érdeklődésemet.

A „szüleid génjei" mellett kiknek a segítségére támaszkodhattál?
Egyrészt a saját érdeklődésem és törekvésem volt az, ami előrevitt. Másrészt szerencsésnek érzem magam, hogy több alkalommal is lehetőségem volt találkozni olyan, rám jelentős hatással bíró emberekre, akiktől értékes útravalót kaptam. A kezdeti időszakban sok mindennel foglalkoztam párhuzamosan, éppen ezért egy idő után azt vettem észre, hogy csapongtam az egyes területek között. Nehéz volt megtanulni a szelektálás és priorizálás folyamatát, amelyre többek között az átélt versenyek vezettek rá.

Mivel foglalkozol a szabadidődben?
Sok mindennel. Szaxofonon játszom, és időnként basszus gitározom is. Emellett szeretek színházba járni, illetve olvasni és bicajozni, amikor csak tehetem.

Jut idő a sok gondolkodás mellett családra, barátokra is?
A szüleim támogatnak, a barátokat tekintve pedig az ember nyilván „hasonszőrűekkel" kerül egy közösségbe. Vannak barátaim, akik inkább a „tipikus egyetemista" életet élik sok bulival, míg a társaság másik fele jobban elkötelezett a természettudományok iránt. Úgy gondolom, hogy a kettő közötti egyensúlyt kell valahogyan megtalálni. Én valahol félúton lehetek. Talán nagyobb hangsúlyt kapnak a tudományos-szakmai kérdések, de nem szalad el velem a ló, és azért még mindig az átlagos huszonévesek kategóriájába sorolnám magam. Nyilván ez az élet lemondásokkal is jár, de a céljaim elérése érdekében ez vállalható.

Mi motivál ezen a tudományos pályán?
Egyrészt folytatni szeretném azt az utat, amelyen az őseim elindultak. Ez egy igen erős, de abszolút pozitív nyomás. Motiválnak azok az ötletek, amelyek akár egy hosszabb villamos út alkalmával megszületnek. Ezekben az ötletekben, és mások tudományos gondolataiban képes vagyok meglátni a szépet, amelynek keresése véleményem szerint a legfontosabb emberi motiváció.

Tavaly decemberben részt vehettél a Nobel-díj átadáson. Ez is ilyen motivációnak tekinthető?
Páratlan élmény volt számomra annak a 25 fiatal egyikének lenni, akik részt vehetnek ezen ünnepségen. Felejthetetlen volt a találkozás XVI. Károly Gusztáv svéd királlyal, az, hogy beszélgethettem több Nobel-díjassal, illetve az esemény hangulata. Meghatározó pár nap volt ez az életemben, amelyre egy ember mindössze két alkalommal juthat el életében. Én az egyik lehetőséget már igen fiatalon „ellőttem", de talán nem szerénytelenség azt mondani, hogy szeretném, ha alkalmam volna még egyszer visszatérni a tudományos világ „non plus ultra" körébe.