ROVATOK
BME KÖRKÉP
KAPUN KÍVÜL
KÖZÉLET
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA
MAGAZIN
SPORT
ÜZLETI NEGYED
EGYETEMI MÚLT
MŰHELY MÉDIAKÉPZÉS
ÜZENET KÜLDÉSE




Ha tavasz, akkor foci!
2010-03-17 23:26:40 - Pölczman Balázs

A focizni szeretők nem várták meg a tavasz beköszöntét, az immár harminchárom éves múltra visszatekintő Villanyfényes Bajnokság harmad- és negyedosztályában már a februári hidegben is rúgták a bőrt, az első két divízió küzdelmei azonban csak márciusban kezdődtek. A hónap első napján rendezték meg a IV/B liga idénynyitóját, az FC Bőrszalonna és az FC Mivan-Mivan? mérkőzését.

A zuhogó esőben kezdődő találkozó első kapura lövését a versenykiírás szerinti vendégcsapat neve mellé jegyezhettük fel, azonban a kontrából már a hazaiak szerezhettek volna vezetést, de a kapus résen volt. Nem sokkal később egy védelmi hiba miatt előnyhöz jutott az FC Mivan-Mivan?, majd a kapufa és a szerencse segítségével meg is duplázta ezt. Ezután az FC Bőrszalonna percei következtek. A játékosok szinte minden helyzetből lőttek, de nem sikerült megkezdeniük a felzárkózást. Nem úgy a vendégcsapat, amely előbb gyönyörű egyéni akció végén, majd egy kapushibából növelte előnyét (0-4). A hazaiak ezután újabb kapufával jelezték, hogy nincs lefutva a mérkőzés, de dolgukat nehezítette, hogy a félidő vége előtt egy kapu előtti kavarodásból az ötödik gólt is megkapták (0-5). A vendégek rendezett védekezése és sok mozgása ellen nem volt ellenszere a hazaiaknak.
A második játékrész elején kisütött a nap, és mintha felcserélődtek volna a szerepek is: az FC Bőrszalonna egy szép egyéni alakítás révén gyorsan megszerezte első gólját, és szabadrúgásból a második találatukat is (2-5). Ezután is mindent megtettek a felzárkózás és az egyenlítés érdekében, több helyzetet is kialakítottak, de a félidő vége felé az egyre jobban kinyíló hazai csapat ellen a Mivan? játékosai több ígéretes kontrát is vezethettek. Ennek megfelelően sikerült is a maguk javára eldönteniük a mérkőzést: előbb egyéni akció révén szereztek újabb gólt, majd egy végletekig kijátszott akció végén állították be a végeredményt (2-7).
Nagy Bálint, a győztes csapat kapitánya kérdésünkre elmondta, hogy ez a harmadik félév, amikor neveztek a bajnokságra, és a tavalyi középmezőnybeli helyezés után csak dobogó közeli eredménnyel lennének igazán elégedettek. A csapatuk harmadéves gépészkaros hallgatókból áll, akiknek a legfontosabb a heti mozgásigényük kielégítése.
Nagy József, a most alulmaradó csapat kapitánya nem fűz vérmes reményeket az előttük álló tavaszi idényhez, még ha az együttes az első évében veretlenül is nyerte meg a csoportját. Ősszel még ugyan a harmadosztályban szerepeltek, de soraikban jelentős változások történtek, ezért még szükségük van néhány meccsre, hogy összeszokjanak. Az együttes most indult a negyedik alkalommal, és főleg a „közlekkar” hatodéves hallgatóira épül, még ha villanykaros és orvostanhallgató is erősíti őket.

Vissza a rovathoz

... még 16 nap a legfrissebb lapszám megjelenéséig!
PUBLICISZTIKA
Soron kívül
Tavasz
Vérzelmek
Maradjunk barátok!
Az Anyám
Fény
Mindennapi kenyerünk
Rögeszme
Üdvözlet az ablakból
Az ideális
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Isten
Szobánkban a jövő
Szigorított fegyelmi eljárás a kollégiumokban
Férfias játékok
Felmérték a kollégiumokban felújítandó tételeket
Az Anyám
A Szentek diadala
Egyedül nem megy
Budapest, Te csodás!
Az elérendő cél a szolgáltatási szemlélet és a vállalkozói jelleg erősítése