|
A rendszer rádiófrekvenciás azonosító (RFID) bélyegeket (tageket) használ a termékek azonosítására, és ezek alapján tudja meghatározni azok jellemzőit. Fontos megemlíteni, hogy két ugyanolyan könyv is különböző azonosítóval szerepel. A berendezés automatikusan felismeri a kosárba kerülő árut, a kijelzőn megjeleníti az árat, és ha a vásárló kívánja, egy gombnyomásra további információt ad róla – tájékoztatta lapunkat a fejlesztőcsapat egyik vezetője, Koller István, a Híradástechnikai Tanszék mestertanára. Az alkotás vezérlését egy PDA végzi, amelyen Windows Mobile operációs rendszer alatt fut a szoftver. A PDA-hoz kapcsolódik egy USB porton keresztül az RFID olvasó áramkör, melyre három 865 MHz-en működő antenna illeszkedik. Ezeket a bevásárlókosár aljára és oldalaira szerelték fel. Az árucikkekbe beragasztott tagek pozíció független leolvasást tesznek lehetővé, így bármilyen helyzetben be lehet helyezni a kívánt portékát a kocsiba. Természetesen mikrohullámú nyelő is képviselteti magát a mechanizmusban, hiszen szükséges, hogy az antennák kifelé ne lássanak, és ne kelljen kifizetnünk a szomszédos polc tartalmát. Az antennákat a konstrukció felváltva kapcsolja be, egyidejűleg csak egy üzemel, a másik kettő pedig hullámimpedanciával zárva van, ekkor ezek is mikrohullámú nyelőként viselkednek. Ezzel a módszerrel a kocsi teljes térfogata biztonságosan letapogatható. A szerkezet WLAN útján tart kapcsolatot a háttértárral (backoffice), innen kapja meg az adatokat. Felkészültségéhez és újdonságához még hozzátartozik a Near Field Communication, mely lehetővé teszi, hogy speciális bankkártyával vagy erre alkalmas mobiltelefonnal, pénztáros asszisztálása nélkül is ki tudjuk egyenlíteni a számlánkat. A kijáratnál az ellenőrzésről egy biztonsági kapu gondoskodik, amely a kosár olvasójánál nagyobb teljesítménnyel tapogatja le a tartalmat –, és szükség esetén jelez a biztonságiaknak. A projekt jelenlegi fázisában új külső tervezése folyik, így elképzelhető – amennyiben elnyeri a megrendelők tetszését –, hogy hamarosan találkozhatunk velük ,,élőben”. |