Lehet-e a BME mellett párhuzamosan egy másik képzést is magas színvonalon teljesíteni, és ha igen, szükséges-e egyáltalán belevágni? A műegyetemi diploma vajon önmagában is ütőképes kártya a kezünkben a versenytársakkal szemben? Ez a dilemma játszódik le legtöbbször azokban a hallgatókban, akik egy újabb szak felvételét fontolgatják. Rozgonyi Eszter, az EHK juttatási-térítési ügyekkel foglalkozó referense és Jobbágy Ákos, oktatási igazgató segített eligazodni a kérdések erdejében, felhívva a figyelmet az esetleges problémákra.

fotó: Kasimova Lena

A Felsőoktatási Törvény kimondja, hogy ha adott képzési szinten, három féléven belül, a már meglévő mellé egy újabb hallgatói jogviszonyt létesítünk, akkor, noha egyszerre több államilag támogatott szakon is tanulunk párhuzamosan, azok csupán egy szemeszternek számítanak. Fontos, hogy a szabályozás nem tesz különbséget alap- és mesterképzés között, tehát ezt a lehetőséget akár kétszer is kihasználhatjuk. Ez azt jelenti, hogy két ingyen megszerzett BSc diplomát követően, akár egymás után három MSc-re is jelentkezhetünk, mivel egyes szakokat keresztféléven is meghirdetnek. Annak ellenére, hogy immár egyszerre három fronton is teljesítünk, mégis hivatalosan csak egy szemesztert használunk fel. Nem nehéz ezek után kiszámolni, hogy elméletben akár öt diplomához is juthatunk állami keretből.
De vajon valóban ilyen egyszerű a képlet? Rozgonyi Eszter arra hívta fel a figyelmet, hogy noha igen kecsegtetőnek tűnnek a törvény adta lehetőségek, érdemes jól átgondolni, hogy belevágunk-e egy új szakba. A túl vakmerő hallgatók két szék között könnyedén a földön találhatják magukat, és egyik diplomájuk sem lesz olyan erős, hogy az elegendő pontszámot jelentsen egy esetleges MSc felvételin. Másrészt, ha ennél is jelentősebb mértékben romlanak a tanulmányaik, akkor könnyen átkerülhetnek a költségtérítéses képzésre. Statisztikák szerint sokan azért vágnak bele még egy szakba, mert még nincs határozott elképzelésük a jövőt illetően. A szárnypróbálgatásoknak azonban komoly ára is lehet: alap- és mesterképzésen egyaránt mindössze a képzési idő plusz két félév áll rendelkezésünkre, és az összesen felhasználható tizenkét szemeszter is könnyen elfogyhat az esetleges halasztások miatt. A referens arra figyelmeztet, hogy ha valaki szívesen kipróbálná magát más szakokon is, akkor először inkább vegyen fel az érdeklődésének megfelelő szabadon választható tárgyakat, hiszen az áthallgatásra a Műegyetem korlátlan lehetőségeket biztosít.
A két diploma nem mindig több, mint az egy! Egy kiváló is elég, de egyre nehezebb kimagaslónak lenni – ezt már Jobbágy Ákos jelentette ki azt erősítve, hogy a már említett felmorzsolódás vitathatatlan veszélye mellett mégis kifizetődő lehet kockáztatni. Manapság a legtöbb intézmény már nem állít a hallgatók elé különösebb akadályokat, éppen ezért a felsőfokú végzettségűek számának növekedésével arányosan a diploma értéke is jelentősen csökkent. Két lehetőségünk van arra, hogy mégis kitűnjünk a tömegből. Választhatjuk a párhuzamos képzések adta lehetőségeket, melyek várhatóan egyre népszerűbbek lesznek a diákok körében, illetve az egy, de komoly presztízsű oklevél megszerzését is. A Műegyetem kétségkívül az átlagnál többet elváró intézményekhez tartozik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a statisztikák szerint a felvett hallgatók közel egyharmada egyáltalán nem végzi el az egyetemet, annak ellenére, hogy a bejutási küszöb átlagosan igen magas.
Érdemes-e tehát a kétségtelenül erős BME mellett egy újabb képzésbe belevágni? Jobbágy Ákos szerint: a munkaerő-piaci igények merőben eltérőek lehetnek, így nincs recept a könnyű elhelyezkedésre. A kis cégek értelmiségieket várnak, akik a szaktudáson felül jogi ismeretekkel, megalapozott nyelvtudással, jó előadói készséggel, és más egyéb szerteágazó képességekkel rendelkeznek. Egy nagy cég azonban specialistákat fog keresni, akik tökéletes alkatrészei lehetnek egy multinacionális gépezetnek. Így egzakt választ adni szinte lehetetlen.
Jobbágy a párhuzamos képzések hasznosságának kiemelése mellett néhány hiányosságra is felhívta a figyelmet az oktatás egészével kapcsolatban. A diploma gyengülésének jelensége – mely arra ösztönözheti a hallgatókat, hogy újabb szakokkal próbálják biztosítani helyüket az egyre szűkülő piacon –  éppen a finanszírozási rendszer résein tör előre. Véleménye szerint egy minimális anyagi hozzájárulást el lehetne várni a kevésbé jól teljesítő diákoktól annak érdekében, hogy ezáltal is motiváltabbak legyenek képességeik maximális kihasználásában. Az oktatás költségei ugyanis egyelőre csak a társadalom vállát nyomják, sem a hallgatók, sem a potenciális munkaadók nem veszik ki részüket a terhekből, ami komoly egyenlőtlenséget eredményez. Másrészt a kreditrendszer vitathatatlan előnyei mellett talán túlzott szabadságot ad a diákoknak az egyéni stratégiák kialakításában, ami a párhuzamos képzések felvételében is megnyilvánul. Hozzátette, ezek a problémák csupán konstruktív, tárgyalássokkal oldhatók meg, mind a hallgatók speciális igényeinek, mind az intézmények színvonalának megtartása mellett.