ROVATOK
BME KÖRKÉP
KAPUN KÍVÜL
KÖZÉLET
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA
MAGAZIN
SPORT
ÜZLETI NEGYED
EGYETEMI MÚLT
MŰHELY MÉDIAKÉPZÉS
ÜZENET KÜLDÉSE




BSc szakok felülvizsgálata
2010-03-17 22:20:30 - Kunovics Gergő

Már több éve, hogy hazánkban is bevezették az alap- és mesterképzésből álló, többszintű felsőoktatási rendszert. Mivel az új struktúra első BA-s és BSc-s hallgatói végeztek, elérkezett az idő az eddigi tapasztalatok összegzésére, a szakok felülvizsgálatára, és az esetleges módosításokra is. A Minőségfejlesztési Program részét képező folyamatról, valamint a várható változásokról Jobbágy Ákos oktatási igazgatóval beszélgettünk.

Mikor kezdődött a felülvizsgálat, és mennyi időt vett igénybe?
Először a módszertant kellett kidolgozni, melyben az irányításom alatt az oktatási dékánhelyettesek, valamint az EHK képviselői vettek részt. A szempontrendszerrel tavaly áprilisban készültünk el, majd a karoknak ez alapján november végéig kellett saját szakjaikat értékelniük. Az elkészült anyagokat végül a kari tanácsok idei februári üléseiken tárgyalták.


Mik voltak a konkrét célok?
Az első, hogy azok, akik kialakították a képzéseket BA és BSc rendszerűvé, tükörbe nézzenek, és belássák, ha van javítanivaló. Éppen ezért vontuk be a hallgatókat is, hiszen teljesen más szemszögből tudják értékelni a helyzetet és megfogalmazni a kritikáikat.
A második pont a szakterületek kérdése, melyhez megvizsgáltuk más intézmények képzéseit is, lévén 2006 óta a főiskolai és egyetemi diplomák teljesen ekvivalensek. Ezzel én személy szerint nem értek egyet, ugyanis e két felsőoktatási formánál máshová kellene helyezni a hangsúlyt. Továbbá, mivel az átjárhatóság - ahogy a statisztikák is mutatják - nem valósult meg, lehetőség van a szakok átstrukturálására, a diplomaszerzési kényszerből adódó, az alap és a mesterképzés között lévő „púp" kisimítására. Így felkészíthetnénk a hozzánk jelentkezőket, hogy a BME-n döntően egy öt, öt és fél éves képzéssel számoljanak.
Ezek mellett nyilvánvaló, hogy a Műegyetem nagyobb súllyal léphet fel azért, hogy előírhassa az emelt szintű érettségit, melyet a minisztérium eddig elutasított, mondván nem tudjuk bizonyítani, hogy ez miért lenne hasznos. Az adatok viszont egyértelműen mutatják, hogy az közép- és emelt szintű érettségit tevő hallgatók felsőoktatási eredményei között jelentős különbség van.

Pontosan milyen változások várhatóak?
Mivel a cél az, hogy a BA és BSc képzések széles ismereteket adjanak az adott szakmából, és csak kevés specializációt, ezért várható néhány óra eltolása, átalakítása.
De néhány karon - főleg a mérnöki képzéseknél - szükség van a több önálló munkát igénylő feladatok bevezetésére is. Legyen a hallgatóknak egy „saját homokvára" melybe kellő mértékben beleáshatják magukat, és akár konzulenseiknél is jobb ismerői lehetnek a témának. Ez igen hasznos lenne, ám kisebb súlyú a jelenlegi oktatásban annál, mint az kívánatos.
Várható még a kurzusok óraszáma és kreditértéke közti összefüggések módosítása, hiszen a sok két-három kredites tantárgy elaprózza a képzést. Több szak is lesz, ahol azt fogjuk kérni, hogy sok, kis kreditértékű tantárgy helyett inkább kevesebb, nagy kreditértékű kurzus legyen.
Végül újból bevezetjük a tanköri rendszert, méghozzá órarendbe integrált foglalkozások és „osztályfőnökök" biztosítása mellett.

A hallgatók mikor érezhetik meg az első változásokat?
Ez azok mikéntjétől, területétől és mértékétől függ. Mit kell tennünk? Szólhatunk az oktatóknak, hogy akár más stílusban vagy több alkalmazást bemutatva tanítsanak. Tehát kurzusokon belül könnyebb a módosítás, és hála a kooperatív oktatói állománynak, ennek akadályát se látom. Ami lassabban megy, az az, ha több tárgyat kell összevonni, arrébb csúsztatni, átdolgozni. Ennek az átfutási ideje - hogy a végeredmény is jó legyen - legalább egy év. Ezek anyagi fedezeteit tananyag-fejlesztési pályázatokból, illetve belső átcsoportosításokból teremthetjük majd elő.

Várható az MA és MSc szakok felülvizsgálata is?
A szándék megvan, és a kényszer is nagy úr. De látnunk kell azt, hogy még csak egy levelező MSc-n végeztek hallgatók a Műegyetemen, tehát konkrét adatokra, tapasztalatokra legalább egy évet várni kell.

 

A Gépészmérnöki Karon túl vannak a hallgatói kérdőívek feldolgozásán, és a társkarokkal folytatott egyeztetések is lezárultak. Az ipari termék- és formatervező alapszakon már új mintatanterv szerint oktatnak, a többi alapképzésen pedig tárgyak átcsoportosítása és az oktatási segédlet bővítése van napirenden.
Az Építészmérnöki Kar kisebb lemaradásban van, hiszen itt egy évvel később indult el a kétszintű képzés, de a matematikaoktatás mennyiségét már növelték, hiszen az óraszám kevés volt a tananyag elsajátításához. Emellett felzárkóztató kurzusok indultak fizikából és műszaki rajzból.
Az Építőmérnöki Karon már tavasszal lezajlott a felülvizsgálat, melynek során sok tennivaló már nem akadt. A BSc képzés tanterve ugyanis szinte teljesen megegyezik a korábbi ötéves tanmenettel, melynek korrigálására a kilencvenes évek végén került sor. Azóta csupán néhány kontaktóra beemelésére került sor.
A Villamosmérnöki és Informatikai Karon az előtanulmányi rend módosítása, tantárgyak MSc-be való áthelyezése és a lemorzsolódás csökkentése jelentik a fő feladatokat. Emellett erősíteni kívánják a tanköri szerveződéseket.
A GTK, TTK, KSK és a VBK képviselői lapzártánkig nem válaszoltak kérdéseinkre. Azt azonban megtudtuk, hogy a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karhoz tartozó Kommunikáció és Médiatudomány alapszakon e szemesztertől teljesen új mintatantervet vezettek be.

Vissza a rovathoz

... még 10 nap a legfrissebb lapszám megjelenéséig!
PUBLICISZTIKA
Soron kívül
Tavasz
Vérzelmek
Maradjunk barátok!
Az Anyám
Fény
Mindennapi kenyerünk
Rögeszme
Üdvözlet az ablakból
Az ideális
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Isten
Szobánkban a jövő
Szigorított fegyelmi eljárás a kollégiumokban
Férfias játékok
Felmérték a kollégiumokban felújítandó tételeket
Az Anyám
A Szentek diadala
Egyedül nem megy
Budapest, Te csodás!
Az elérendő cél a szolgáltatási szemlélet és a vállalkozói jelleg erősítése