A magyar filmipar legújabb csillagának, Tompos Kátyának az első áttörő sikert a Valami Amerika 2 hozta meg, legújabb filmje - Köntörfalak - pedig tarolt a 41. Magyar Filmszemlén. A Nemzeti Színház büféjében egy bögre tea mellett beszélgettem a színésznővel színházról, filmekről, zenéről, pályájának szépségéről és buktatóiról.

fotó: Tóth Máté

Épp egy előadás előtt vagyunk pár órával, mostanában milyen szerepekben láthat téged a közönség?
A Lázár Ervin-féle Berzsián és Dideki című mesedarabban fogok játszani ma délután. Azután majd Alföldi Róbertnél fogok próbálni a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című darabban. Ezenkívül a Gobbi Hilda Stúdióban megy az Atália, valamint a Nemzetiben szerepelek az Oresztész, a Holdbeli csónakos és a János vitéz előadásokban is. Plusz Székesfehérváron játszom a Kabaréban Sally Bowles szerepét.  

2008-ban a Bárka Színházból a Nemzeti Színházba szerződtél. Mit jelent számodra az, hogy a Nemzeti Színház falai között játszhatsz?
Nagyon megtisztelő, hiszen itt játszanak a nemzet színészei. Nagyon jó érzés velük egy színpadon lenni, de már az is felemelő, ha csak leülhetek melléjük és hallgathatom a sztorijaikat. Nagyon érdekes, hogy milyen volt az ő idejükben a színjátszás és milyen most. Ma már mindennel összekeveredik: médiával, szennylapokkal - náluk az ilyesmi még nem volt jelen. Számomra a Nemzeti Színház azokat az embereket jelenti, akikkel körül vagyok véve. Elsősorban nem a hely a lényeg, az a fontos, hogy jó színházat lehessen csinálni, ez pedig az embereken múlik.  

Legutóbbi filmed, a Köntörfalak négy díjat is kapott a 41. Magyar Filmszemlén (Film.hu közönség díj, Arany Olló-díj, Legjobb férfi alakítás, Rendezői díj). Mesélj egy kicsit a filmről! Milyen volt a forgatás?
A Köntörfalakat 2008 telén forgattuk le 15 éjszaka alatt. A forgatás során két probléma ütötte fel folyamatosan a fejét: az egyik a pénz volt, a másik pedig az, hogy vajon lesz-e vevő arra, amit csinálunk.
Már 4 évvel ezelőtt elkezdtük forgatni a filmet amúgy, de az első pár nap után elfogyott a pénzünk és hosszú időre leálltunk vele. Nem tudtuk, hogy elkészül-e valaha, de mindenképpen szívügyünk volt a film, mert abszolút színészi játékra épült, s Dyga Zsombor, a rendező pedig nagyon jól irányított minket. Végül úgy határoztunk, hogy belevágunk, ezért nagyon sokat próbáltunk. Általában a Katona József Színházban Elek Feri öltözőjében ültünk össze gyakorolni. Összeolvastuk a szöveget, javítottunk rajta, vitáztunk arról, hogy mi hogyan legyen, de ezek a viták mindig pozitívan sültek el, nem voltak köztünk hatalmi harcok. Mindannyian jó filmet akartunk csinálni, és hittünk benne.
Folyton azon gondolkodtunk, hogy kit fog érdekelni egy ilyen háromszereplős kamaradráma, amiben nincsenek pattogós cselekmények, nincs szex, nincs gyilkosság, nincs vér, hanem minden konfliktus, minden izgalom verbálisan bonyolódik le. A díjakból ítélve volt értelme elkészítenünk, az emberek még vágynak az ilyen jellegű filmekre. Nem számítottunk rá, hogy ennyi dicséretet fogunk kapni. Úgy érzem, kellett már ez a film a magyar közönségnek.

A Poligamyban és a Valami Amerika 2-ben is megcsillogtattad az énektudásod. A Söndörgő zenekarnak pedig vendégelőadója vagy.  Zenei téren milyen további terveid vannak?
Terveim mindig vannak, de a színház most nagyon sok időt vesz el az életemből. A zenének egy külön időszak kell, amikor csak azzal tudok foglalkozni. Ki kell még találnom, hogy mi az én zeném, és ez egy nagyon időigényes feladat. Mostanában az jelenti a legnagyobb örömöt, hogy többen is felkérnek koncertezni, de vendégszereplőnek lenni nem ugyanolyan, mintha egy saját zenei estem lenne. Igaz, hogy így többféle stílusban énekelhetek, de mégsem derül ki, hogy az ember valójában mire képes.

Színházban, tévében és a mozivásznon egyaránt találkozhattunk már veled. Melyik volt a legkedvesebb szereped?
Minden szerepben találok valamit, ami kedves nekem. Ami nagyon pofonütött az a Bárka Színházban Osztrovszkij Viharjában Katyerina Kabanova szerepe volt. Nagyon sok párhuzam volt köztem és a szerep között. Egy egészen rendhagyó előadás volt, és akkor próbáltam ki az alternatív színjátszást. A Valami Amerika 2 is közel áll a szívemhez, mert az volt az első nagyjátékfilmem. A Köntörfalakat imádtam, mert egy komplex szerep volt. Színházban pedig a János vitéz és az Ahogy tetszikből Rosalinda szerepe a kedvencem.

Már kisgyerekkorodban is a színészetről álmodoztál?
Igen, már az óvodában is mondták, hogy mindenképpen tanuljak valami hangszeren és foglalkozzak színészettel, mert nagyon muzikális vagyok, de tudatosan nem készültem erre a pályára. Nagyon sokáig nem tudtam eldönteni, hogy van-e hozzá tehetségem, én azt gondoltam, hogy nincsen, mások azt mondták, hogy van. Útkeresésben voltam, és megpróbáltam.

Ezek szerint nem volt egyértelmű döntés, hogy érettségi után a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jelentkezel?
Nem, nem volt az, még a Bölcsésztudományi Kar orosz szakára is jelentkeztem. Nem gondoltam volna, hogy felvesznek majd, nem éreztem magam elég érettnek. Nagyon sok mindenen múlik, hogy egy embert felvesznek, vagy sem. Kiszámíthatatlan az egész, nem tudni, hogy éppen milyen típust keresnek: olyat, aki már kiforrott személyiség, vagy aki formálható. Nekem szerencsém volt.

Hogyan emlékszel vissza az egyetemi éveidre?
Nagyon nehezen bírtam, nem voltam hozzászokva, hogy reggeltől késő estig benn kell lennem, még túlságosan gyerek voltam hozzá. Nem értettem az egész életmódnak a miértjét, nem bírta a szervezetem, a bioritmusom teljesen felborult. Végül a harmad-, negyedévre csiszolódtam össze az osztálytársaimmal, addigra éreztem meg, hogy felnőtté kell válnom, mert ebből kell majd megélnem.

Friss diplomásként mennyire volt nehéz elindulnod a pályán?
Amíg az ember színművészetis, elképzeli magában, a fővárosi három nívós színház egyikébe akar bekerülni. Aztán persze később rájön, hogy ezek a színházak már telítettek, és oda kell menni, ahol van hely, én így jutottam be a József Attila Színházba, amit később nagyon megszerettem.

A színpadról áradó hangulat, a játék, az előadás kicsit elfeledteti a nézőkkel a küzdelmes mindennapokat. Számukra ez kikapcsolódás, de neked ez a hivatásod. Ha éppen nem játszol, mivel töltöd legszívesebben az idődet? Van valami hobbid?
Amíg az ember fiatal nem meri kihagyni a lehetőségeket, szeretem kipróbálni magam új dolgokban. Az ember könnyen belekerülhet egy mókuskerékbe, amiből ki lehet szállni, de nem nagyon éri meg. Ezért sajnos nem nagyon van szabadidőm, de nagyon szeretek sétálni, kirándulni, ha eljutok már Szentendrére, az már nálam külföld számba megy. Szeretek kicsit csendesebb helyen lenni, olvasni, zenét hallgatni, filmet nézni. Keveset járok bulizni, de fontos, hogy emberek között legyek és kommunikálhassak.

Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékának második felvonásában hangzik el, az azóta szállóigévé vált mondat: „Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő..." Mit gondolsz erről? Igaz ez a mai magyar társadalomra, közéletre?
Biztos, hogy nem véletlenül írta le, és szerintem nemcsak a magyar, hanem a többi társadalomra is igaz. Úgy értelmezem ezt az egészet, hogy vagyunk valakik, és így, ahogy most mi is itt beszélgetünk, megpróbáljuk valamilyennek mutatni magunkat. Vannak álarcaink, nem akarunk gyengének látszani, szeretnénk őszinték lenni és befogadni a másikat. Minden egy játék, elkozmetikázzuk a hibáinkat azért, hogy szeressenek minket. Szerintem mindenkinek ez a motivációja, csak mások az eszközeink.