ROVATOK
BME KÖRKÉP
KAPUN KÍVÜL
KÖZÉLET
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA
MAGAZIN
SPORT
ÜZLETI NEGYED
EGYETEMI MÚLT
MŰHELY MÉDIAKÉPZÉS
ÜZENET KÜLDÉSE




A műegyetemi buksza rejtelmei
2010-03-03 01:52:14 - Joó Fruzsina

Szinte minden egyetemista legalább egyszer felteszi magának azt a költői kérdést tanulmányai alatt, hogy miért van szükség bizonyos tan-tárgy(ak) teljesítésére. Amíg a válasz meg nem érkezik, érdemes azon elgondolkodni, hogy milyen egyéb előnyökkel jár az, ha jól teljesítünk az iskolapadban. A tudás megléte elengedhetetlen mindennapjainkban, de mint tudjuk, a bankszámláról visszamosolygó ösztöndíj is az.

 

 

fotó: Ferenczy Dávid


A felsőoktatásra vonatkozó jogszabályok pontosan rögzítik azt, hogy tanulmányi ösztöndíjat az államilag támogatott, nappali tagozatos alap-, mester-, egységes osztatlan, főiskolai, vagy egyetemi szintű képzésben, felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgatók kaphatnak. Ösztöndíjban a jogosultak 50%-a részesülhet.
Az igazságos elosztásra való törekvés érdekében a Hallgatói Képviseletek úgynevezett homogén hallgatói csoportokat hoznak létre, amelyen belül azonos átlagra azonos összeget állapít meg. Eme csoport minimális létszáma 10 fő lehet, amelyet szakonként, évfolyamonként, modulonként, szakirányonként, vagy adott kredit mennyiséget teljesített csoportonként lehet meghatározni. Ha egy hallgatót besorolnak ebbe a bűvös 50%-ba, biztos lehet benne, hogy legalább 5950 forint üti a markát, ugyanis az ösztöndíj havi összegének el kell érnie a hallgatói normatíva 5%-át (ami jelenleg ennyi).
Külön pályázati anyag benyújtására nincs szükség, automatikusan történik a besorolás. Fontos kiemelni, hogy a támogatás párhuzamosan is juttatható a köztársasági ösztöndíjjal együtt. Ha a hallgató más felsőoktatási intézményből, az egyetemen belül más karról, szakról, képzési formából érkezett, a tanulmányi eredményének megállapításáért a Kari Tanulmányi Bizottság a felelős. Ugyanez igaz a nappali tagozatra átvett, külföldi részképzést teljesített, vagy passzív jogviszonyból aktívvá előlépett tanulók esetében is.
Az ösztöndíjindexet legkésőbb a szorgalmi időszak második hetének második munkanapjáig megállapítják, majd az eredményeket közzéteszik a Kari Hallgatói Képviseletek honlapján. További egy hetet és egy napot izgulni kell azért, hogy vajon odaítélik-e az ösztöndíjat, vagy csalódottan megállapíthatjuk, hogy mégsem tanultunk eleget.
Természetesen lehet élni a fellebbezés lehetőségével is, ha az ösztöndíjat szerintünk tévesen állapították meg. Nem szabad sokáig halogatni a lépést, legkésőbb a harmadik kifizetést követő 15 munkanapon belül az adott képzéshez hozzárendelt szervezeti egységgel kell felvenni a kapcsolatot. Ha az említett időintervallumot a hallgató túllépi, csak az ösztöndíjindexet korrigálják, de az ösztöndíj-különbözetet nem fizetik ki.
Akiknek mindez nem elég, és úgy ítélik meg, hogy kiemelkedő teljesítményük esélyt ad pénztárcájukat vastagítására, megpályázhatják az Egyetemi és Kari BME ösztöndíjakat is. Ezzel a lehetőséggel azonban csak azok élhetnek, akik nappali tagozatra járnak, és a mintatantervben definiált követelményeken túlmutató tevékenységet végeznek. Az Egyetemi BME ösztöndíjat az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) hirdeti meg, koordinálja, és egyben ítéli oda. A Kari BME ösztöndíjért pedig a kari HK a felelős. (Részletes tájékoztatást e szervezetektől lehet kérni). Külön pikantériája a dolognak, hogy a két ösztöndíj egyszerre is elnyerhető.
Nem csak teljesítmény, de szociális alapon is igényelhető pénzbeli juttatás.
Szociális ösztöndíj alatt két kategóriát különböztethetünk meg: rendszeres és rendkívüli.
Rendszeres szociális támogatást - pályázat útján -, a szociálisan rászoruló hallgatók igényelhetnek. Az EHK a pályázatot a Szociális Bizottság javaslata szerint félévente írja ki, elbírálásának elveit és pontrendszerét pedig a honlapján teszi közzé. A támogatás havi összegéről a Szociális Bizottság javaslatára az Egyetemi Hallgatói Képviselet dönt, némi kikötéssel és kivételek tömkelegével. Ez az összeg nem lehet kevesebb a már említett hallgatói normatíva 5%-nál; 10%-nál (11.900 Ft), amennyiben a tanuló külföldi hallgatók miniszteri ösztöndíjban részesül, kiemelten rászoruló hallgató, vagy részese a II. rászorultsági csoportnak); 20%-nál, (23.800 Ft), amennyiben a kiemelten rászoruló vagy az I. rászorultsági csoport tagja.
A rendkívüli szociális juttatást is ugyanezekkel a képzési követelményekkel rendelkező tanulók igényelhetik, ha a családban jelentős szociális változás következik be (például valakinek gyermeke születik). A kérvényt az adott esemény után fél éven belül kell leadni az Egyetemi Hallgatói Képviseletnek, aki a benyújtást követő kifizetési időpont előtt dönt a pályázatról, a Szociális Bizottság javaslatát figyelembe véve. Amennyiben igenlő válasz születik, az adott összeget a lehető leggyorsabban elutalják a kérvényező számlájára. (Részletes tájékoztatással az Egyetemi Hallgatói Képviselet tud szolgálni.)  
Még tovább tágul a szociális háló, amennyiben Alaptámogatást szeretne kérni a tanuló. Mindezt megteheti, ha - adott képzési szinten -, szociális támogatásra jogosult, és valamelyik kiemelten rászoruló csoportba tartozik. A pályázatot az első aktív félévre való beiratkozáskor kell leadni. Az alaptámogatás összege nappali tagozatos Bsc, egységes osztatlan vagy felsőfokú szakképzésben a hallgatói normatíva 50%-a (59.500 Ft); Msc képzés esetén, 75%-a (89.250 Ft). Itt szintén az EHK és a Szociális Bizottság a felelős szerv.
A különböző juttatások kifizetése a Neptun rendszeren keresztül történik. Az ott megadott bankszámlaszámra utalják az összeget, de csak azzal a feltétellel folyósítható, ha a tárgyhó 10-ig aktív féléven van az illető, vagy a kifizetés kezdeményezésének időpontjában jogosult volt az összeg felvételére, és a kifizetés tárgyév december 31-ig létrejött. Továbbá a rendszerben fel kell tüntetni a bankszámlaszám mellett az azonosító jelet is, és természetesen minden személyes adatot.
A fent felsorolt juttatások mindegyikére igaz, hogy amennyiben a hallgató úgy gondolja, hogy nem a szabályoknak megfelelően ítélték oda az ösztöndíjat, az összeg nyilvánosságra hozatalától számított 15 munkanapon belül élhet fellebbezési jogával a Hallgatói Jogorvoslati Bizottságnál.

Összefoglalva elmondható, hogyha nem sajnáljuk az időt és az energiát a tanulásra, elképzelhető, hogy többet kereshetünk, mint egy sokat megélt közalkalmazott. Sőt! Lehet, hogy egy-két év múlva az íróasztalunk mögül visszasírjuk azokat az éveket, amikor még nem minimálbérre voltunk bejelentve...

 

Köztársasági Ösztöndíj

Köztársasági ösztöndíjjal a kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatókat jutalmazza a mindenkori Oktatási Miniszter. A díjazás objektív pontozási rendszer alapján történik, melybe beleszámítják a hallgató tanulmányi és nyelvi eredményeit, valamint szakmai, közéleti és sport tevékenységét is. A pályázatot az adott felsőoktatási intézményhez kell benyújtani, a pontozást és a rangsorolást is ott végzik, nyilvános szempontok alapján.

Pályázhatnak: az adott intézmény azon teljes idejű alapképzésében, mesterképzésében, illetve egységes, osztatlan képzésében részt vevő hallgatói, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legkevesebb 55 kreditet szereztek 4,0-ás átlaggal.

Elnyerhető ösztöndíj: 34000 forint/hó egy teljes tanéven (10 hónap) keresztül

Jelentkezési határidő: előreláthatólag 2010. április-május

Kiíró szerv: az adott felsőoktatási intézmény

További információ: www.sc.bme.hu, www.ehk.bme.hu

 

BalaBit Campus program ösztöndíj pályázata

A BalaBit IT Security évek óta aktívan támogatja a felsőoktatási képzésben részt vevők munkáját ösztöndíjakkal, gyakornoki programmal és tanácsadással. Az általuk idén tavasszal meghirdetett pályázat célja, hogy anyagilag is segítse az informatikai területen tevékenykedő hallgatók kutatási-fejlesztési programját.

Pályázhat: bármely hazai felsőoktatási intézmény hallgatója diplomamunka vagy PhD keretében elvégzendő kutatási projekt tervvel úgy, hogy pályázati anyagát tavasztól a cég internetes oldalára feltölti.

Elnyerhető ösztöndíj: A pályázatok elbírálásakor a bizottság nem veszi figyelembe a hallgató szakját és tanulmányi eredményeit, elsősorban a kreatív témaválasztást és az ígéretes munkát díjazzák. A legjobb dolgozatokat beküldő fiatalok közül az első helyezett 300 000 Ft, míg további kettő 100-100 000 Ft támogatásban részesül.

Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 30.

Kiíró szerv: BalaBit IT Security

További információ (tavasztól): www.balabit.hu/company/aid/campus

 


A Felkai András Ösztöndíj célja hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar gazdasági és pénzügyi szektor magasan kvalifikált szakemberekkel gazdagodjék, akiket Felkai Andráshoz hasonlóan pozitív beállítottság, hozzáértés és nemzetközi színvonalú látókör jellemez. Az Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért, a Felkai András Ösztöndíj céljának elérése érdekében fiatal magyar gazdasági szakemberek posztgraduális és egyéb kiegészítő tanulmányaihoz nyújt pénzügyi támogatást, továbbá támogatóit és díjazottjait tömörítő aktív szakmai közösséget tart fenn. Az ösztöndíj az egyetemi szintű diploma megszerzéséhez és az azt követő, egyéb kiegészítő tanulmányokhoz kapcsolódó költségeket támogatja.
Pályázhatnak: BCE, BME, DE, KE, ME, NYME, PE, PTE, SZE, SZIE, SZTE gazdasági szakjain diplomát szerzett, vagy nappali tagozaton legalább 6 szemesztert teljesített hallgatók.
Elnyerhető ösztöndíj: az ösztöndíjbizottság évente átlagban három pályázó részére, egyenként átlagosan 350 000 forint értékű támogatás odaítéléséről dönt. Ennek mértéke a pályázatok alapján kerül megítélésre, de az sohasem érheti el a pályázati cél finanszírozásának 100%-át.
Jelentkezési határidő: 2010. április
Kiíró szerv: Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért
További információ: www.felkaiandrasosztondij.hu

 

Bursa Hungarica Ösztöndíj

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja az esélyegyenlőség érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása. Az ösztöndíj három részből tevődik össze: a települési önkormányzat, a megyei önkormányzat és a felsőoktatási intézmény által nyújtott összeg alapján. Az elbírálást a hallgató állandó lakhelyének megfelelő, a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer adott évi fordulójához csatlakozott önkormányzat végzi, mivel a szociális rászorultságot a legtöbb ismeret birtokában ők képesek megállapítani.

Pályázhatnak: azok az önkormányzat területén állandó lakhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, akik a képzésre vonatkozó keretidőn belül, teljes idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, vagy felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

Elnyerhető ösztöndíj:
A települési ösztöndíjrész minimális összege 1000Ft/fő/hónap, melyet a megyei önkormányzat kiegészíthet ugyanennyi összeggel. A felsőoktatási intézmény e két értéknek megfelelő összeggel, de maximum az Oktatási Közlönyben meghatározottak (2009-ben ez 5000Ft/fő/hó volt) alapján járul hozzá. A támogatás felsőoktatási intézmények hallgatóinak („A” típusú pályázat) 10 hónapra szól.

Jelentkezési határidő: előreláthatólag  2010. ősz

Kiíró szerv: a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez csatlakozott települési önkormányzat az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve.

További információ:   
www.okmt.hu,  www.bursa.hu

 

Demján Sándor Ösztöndíj

A Demján Sándor Alapítvány a Comenius Program keretében 2006 októberében indította el öt évre szóló felsőoktatási támogatási programját. A résztvevő intézmények műszaki, orvosi és gazdaságtudományi képzéseinek jó tanulmányi eredményű, ám szociálisan hátrányos helyzetű hallgatói havi juttatásban részesülhetnek, illetve pályázhatnak külföldi tanulmányaik részbeni finanszírozására. Az alapítvány nagy hangsúlyt fektet a magyar gazdaság európai uniós versenyképességének javítására, ennek érdekében 2010-től a pályázónak nyilatkozatot kell aláírnia, amelyben vállalja, hogy a diploma megszerzését követően legalább öt évig Magyarországon fog dolgozni. Amennyiben ez nem teljesül, a támogatást vissza kell fizetni.

Pályázhatnak: BCE, BME, DE, ME, PE, SE, SZIE, BGF, NYF műszaki, orvosi és gazdaságtudományi képzéseiben részt vevő nappali tagozatos állami finanszírozású és költségtérítéses hallgatók

Elnyerhető ösztöndíj: a pályázók havi 20.000 forintos támogatásban részesülhetnek tíz hónapon keresztül. A támogatás odaítéléséről a Hallgatói Képviseletek döntenek. A külföldi ösztöndíjat elnyerők havonta 200 euróhoz jutnak, legfeljebb két szemeszter erejéig.

Jelentkezési határidő: 2010. október-november

Kiíró szerv: Demján Sándor Alapítvány

További információ: a kari juttatási felelőstől

 

Miniszteri Ösztöndíj

A miniszteri ösztöndíj célja, hogy a magyar nemzetiségű, de nem magyar állampolgárságú fiatalok továbbképzéséhez járuljon hozzá. Az elnyerhető támogatással tehát a határon túli magyar hallgatók hazánkban, magyar nyelven elsajátítható tudásanyagának kiszélesítését, tudományos és kutatói tevékenységük megkezdését, illetve folytatását kívánja az állam támogatni. Mindez nagymértékben elősegíti Magyarország és a környező partnerállamok oktatási és szakmai kapcsolattartását.
 
Pályázhatnak: Azok a román, szlovák, szerb, horvát és ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók, akik hazánk felsőoktatási intézményeiben államilag támogatott nappali tagozatos alap- és egységes (osztatlan) képzésben, illetve nappali tagozatos mesterképzésben vesznek részt.

Elnyerhető ösztöndíj: A folyósítható ösztöndíj a hallgatói normatíva 34%-a, tíz hónapon keresztül. Mivel ennek összege a 2009-es esztendőhöz hasonlóan 119 ezer forint, ezért a várható juttatás havonta mintegy 40 460 forint lesz.

Jelentkezési határidő: előreláthatólag 2010 júniusa

Kiíró szervek: Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma (OKM), Balassi Intézet

További információ: www.okm.gov.hu/palyazatok, www.bbi.hu

 

Bolyai Ösztöndíj

A Bolyai ösztöndíj célja, hogy segítse a leendő tudósokat tudományos munkájuk sikerességében, illetve az MTA doktora cím elérésében. A pályázat témája kötetlen, bármely tudományterületről várják a beérkező anyagokat.

Pályázhatnak: Olyan felsőfokú végzettséggel rendelkezők, akik a pályázat benyújtásakor már PhD fokozattal rendelkeznek, illetve kutatásaikat magyar tudományos intézményben kívánják folytatni. Aki korábban már egy alkalommal részesült Bolyai ösztöndíjban, abban az esetben nyújthat be pályázatot, ha a záró kutatási jelentése „kiemelkedő” vagy „jó” minősítésű volt. Nem pályázhatnak azok a személyek, akik 45. életévüket betöltötték, illetve azok, akik az MTA Doktora címmel, vagy a tudomány doktora fokozattal rendelkeznek. Szintén kizárásra kerül mindenki, aki az ösztöndíj folyósításának kezdetekor bármely más, állami költségvetés által finanszírozott ösztöndíjban részesül.

Elnyerhető ösztöndíj: A határozott időre  - 1,2,3 évre – szóló havonta bruttó 124 500 Ft összegű ösztöndíjat maximum 140 pályázó nyerheti el.

Jelentkezési határidő: 2010. március 16.

Kiíró szerv: Magyar Tudományos Akadémia

További információ: www.mta.hu

 

Vissza a rovathoz

... még 12 nap a legfrissebb lapszám megjelenéséig!
PUBLICISZTIKA
Soron kívül
Tavasz
Vérzelmek
Maradjunk barátok!
Az Anyám
Fény
Mindennapi kenyerünk
Rögeszme
Üdvözlet az ablakból
Az ideális
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Isten
Szobánkban a jövő
Szigorított fegyelmi eljárás a kollégiumokban
Férfias játékok
Felmérték a kollégiumokban felújítandó tételeket
Az Anyám
A Szentek diadala
Egyedül nem megy
Budapest, Te csodás!
Az elérendő cél a szolgáltatási szemlélet és a vállalkozói jelleg erősítése