|
Szép a barátság
Karácsony van. Odakinn sűrű pelyhekben hull a hó, idebenn ropog a kandalló tüze. Jó meleget áraszt. Az egyetlen fényforrás a szoba egy szem lámpájának félhomálya. Az asztal tele van ragasztószalag darabokkal, zizegő csomagolópapírral és az ajándékok dülöngélő tornyával. Van munkám bőven. Jómagam meleg, kötött pulcsiban állok az asztal előtt, és kidugott nyelvheggyel dolgozom. Éppen elkészültem egy csomaggal, és ráhelyezem a többire. Nyúlok a következő után. Ez a legjobb barátomnak lesz. Gyengéden helyezem a saját magam által készített kulcstartót a piros papírba, egyenesen a mogyorós csokoládé fölé. A 2008-as, közös nyaralásunk legjobb képeiről mi magunk mosolygunk vissza. Én vágtam és szerkesztettem össze. Kis háromszög, az egyik sarok behajt, a másik ugyanígy, mintha papírrepülőt készítenék, aztán az egészet felhajtom a csomag tetejére, hogy egy trapézt formázzon. Elégedetten ragasztom le celluxdarabokkal. Hát igen, én a sarki bolt eladónőjétől lestem el, még kiskoromban a sonka csomagolási módját. Azóta én is ugyanilyen módon csomagolom a nagybecsű karácsonyi ajándékokat.
Nincs szám
Torokfájósan ülök a vetett ágyban, felhúzott lábakkal. Valamivel el kell ütni az időt, így kézbe veszem a mobilomat és nézegetem a híváslistát: Kinga, 01.28., fogadott hívás. Sikeresen letette a nyelvvizsgáját. Mesi, 01.31., nem fogadott hívás. Meghívott a szülinapi bulijára. Gyurkó, 02.02., kimenő hívás. Kell a színdarabhoz egy férfimellény. Nincs szám, tegnap, fogadott hívás… Itt megállok és elmosolyodom. Ez Tőle van. Egy hete randizunk és már többször hívott, márpedig más idegen nem hív ilyen gyakorisággal rejtett számról, mert az már zaklatásnak számít. Opciók. Hívás ideje: 34 perc 22 másodperc… Elkérte a számomat, de elfelejtette megadni az övét. Elgondolkozom. Mi lenne, ha a telefonon ebben az esetben is lenne visszahívás funkció? Nem is akarom tudni a számát (illetve dehogynem), csak megnyomom a zöld gombot és a mobilom képes felhívni Őt anélkül, hogy kiírná a számot. Csak a telefonom tudná, én nem…
Fókuszpont
A barátaim a padon ülve társalognak vidáman, hangosan. Én kétségbeesetten kiválok, és körözni kezdek a folyosón. Már csak az egyik karkötőm van a karomon. Egy éve életemben először voltam Peruban. Eszmei értéke van. Valaki észreveszi, hogy már nem vagyok ott. Csatlakozik hozzám. Együtt körözünk tovább, átfésüljük az egyetemet lépcsőfokról lépcsőfokra, csempéről csempére. Legalább sikerült megnevettetnie. Visszamegy a többiekhez, egyedül kutatok tovább. Én is visszamegyek hozzájuk és belesek a pad alá. Végre megkérdezik, mit csinálok…
*
Az élet nem olyan, mint a filmekben. Követ egy kamera, ahogy csalódottan elindulok órára, viszont ahogy becsukom az ajtót, egy másik nem közelít rá a harmadik emeleti portugálterem bal hátsó sarkának padjára, ahol hagytam az előző órán a barna, zöld köves csodát…
|
