ROVATOK
BME KÖRKÉP
KAPUN KÍVÜL
KÖZÉLET
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA
MAGAZIN
SPORT
ÜZLETI NEGYED
EGYETEMI MÚLT
MŰHELY MÉDIAKÉPZÉS
ÜZENET KÜLDÉSE




BME-s díjazottak
2010-02-15 21:46:08 - Orosházi Tamás

2009. december 17-én, huszadik alkalommal került sor a Novofer alapítvány által életre hívott Gábor Dénes Díjak átadására az Országházban. A tizenkét díj közül hét került egyetemünkön végzett tudósokhoz, akik kivétel nélkül az oktatásban is kamatoztatják tudásukat, és egy ötfős hallgatói csapat is elismerésben részesült.


Gábor Dénes személye és munkássága a sokat változott világban is mintaértékű, eszméjét nem kezdte ki a kor, és erkölcsi tanításai a mai napig is megállják a helyüket - hangsúlyozta Pálnikás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Azt is hozzátette, hogy a válságban megtépázott országnak szüksége van az olyan kiemelkedő tudású és szorgalmú emberekre, mint akik most átvehették az elismeréseket.
A műszaki értelmiség egyik legmagasabb kitüntetéseként számon tartott díjat idén négy kategóriában adták át hazai, nemzetközi, In Memoriam és Tudományos Diákköri Ösztöndíj formájában. Egyetemünkről idén a díjazottak között szerepel Blaskó Gábor vegyészmérnök, Gili László villamosmérnök-geofizikus, Palkovics László, a Gépjárművek tanszék vezetője, Székely Vladimír villamosmérnök, egyetemi tanár, és Tampus Péter gépészmérnök. In Memoriam Gábor Dénes Díjjal jutalmazták Michelberger Pált, egyetemünk egykori rektorát. Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíjat kapott Antal Norbert vezetésével elkészült TDK dolgozat, melyet Bakos Andrással, Cimer Mónikával, Sztrapkovics Balázzsal, Takács András Tamással készített közösen Lean Kultúra fejlesztése a Coca Cola HBC Magyarország Kft.-nél címmel.

Vissza a rovathoz

... még 16 nap a legfrissebb lapszám megjelenéséig!
PUBLICISZTIKA
Soron kívül
Tavasz
Vérzelmek
Maradjunk barátok!
Az Anyám
Fény
Mindennapi kenyerünk
Rögeszme
Üdvözlet az ablakból
Az ideális
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Isten
Szobánkban a jövő
Szigorított fegyelmi eljárás a kollégiumokban
Férfias játékok
Felmérték a kollégiumokban felújítandó tételeket
Az Anyám
A Szentek diadala
Egyedül nem megy
Budapest, Te csodás!
Az elérendő cél a szolgáltatási szemlélet és a vállalkozói jelleg erősítése