|
Intézményünk az Új Magyarország Fejlesztési Terv - Közép-Magyarországi Operatív Programjának, „A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése" elnevezésű pályázatán, „A tudáshasznosulást és a tudástranszfert, valamint az intézmény-irányítást támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése a Műegyetemen" címmel 223 668 960 forint vissza nem térítendő támogatási összeget nyert projektjéhez.
Dr. Helybéli Zoltán programfelelős rövid szakmai összefoglalót tartott arról, hogy a 2008 júniusa és a 2010 januárja között lebonyolított pályázati projekt során milyen fontosabb fejlesztések valósultak meg az egyetem számos épületében.
2010. január 4-én megtörtént a Műegyetemi Gazdálkodási Rendszer hardver infrastruktúrájának beszerzése és üzembe helyezése. Ez új szerver számítógépek, adattároló és mentési eszközök, szoftverek telepítését foglalta magába. Ezzel megvalósult a központi spam- és vírusszűrés is, amely az eddigi tapasztalatok szerint várakozáson felül teljesít. Sor került az Access Point-ok bővítésére is, mellyel megvalósították a teljes Informatika épület WIFI lefedettségét is. A fejlesztések során az Egyetemi Központi Számítógép Terem klímarendszerét is felújították. Lapunk megtudta, hogy az intézmény oktatóit és hallgatóit leginkább érintő fejlesztés keretében a Neptun információs rendszer adatmentő eszközeinek korszerűsítése, valamint számítógépes ismeretellenőrző rendszer alapinfrastruktúrájának kiépítése is megtörtént, a Villamosmérnöki és Informatikai Karon. |