ROVATOK
BME KÖRKÉP
KAPUN KÍVÜL
KÖZÉLET
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA
MAGAZIN
SPORT
ÜZLETI NEGYED
EGYETEMI MÚLT
MŰHELY MÉDIAKÉPZÉS
ÜZENET KÜLDÉSE




A fejlesztés és a komfortérzet javítása a cél
2010-02-15 11:27:22 - Sneider Zita

Február elsejétől Rémai Zsolt tölti be a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság (GMF) kötelékében működő Kollégiumok Osztálya (KO) igazgatói pozícióját. Új beosztásáról és terveiről kérdeztük.

 

A diákokkal való együttműködés nem új keletű dolog az életében. Mi motiválta a pályázat benyújtásakor?
Alkalmam volt a hallgatók között dolgozni, mialatt a Vásárhelyi Pál Kollégium igazgatója voltam tizenkét évig. Azt megelőzően igazgatóhelyettesként, illetve nevelőtanárként segítettem az ott élők mindennapjait. A kollégiumok irányítási rendszerének átszervezéséig – ami nagyjából 2007 végéig tartott –, folyamatosan kapcsolatban voltam az építőmérnök-hallgatók bázisával. Ez is meghatározó szempont volt, amikor a pályázat beadása mellett döntöttem.

Milyen feladatokkal jár az új megbízatás?
Az átszervezést megelőzően a kollégiumok vezetői korlátozott hatáskörrel működtek az épületekben, feladatukat fél- vagy főállásban látták el. Ezek a személyek általában kari oktatók voltak, akik az idejük jelentős részét az adott kollégiumban töltötték, és az ottani működési, fenntartási, munkaügyi és gazdálkodási feladatokkal, valamint azok irányításával foglalkoztak. Az átszervezést követően valamennyi ilyen feladat egy személy kezébe került, aki a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság keretében működő Kollégiumok Osztály vezetője lett. Elődöm vezetői megbízása december 31-ével járt le, ennek okán írta ki a GMF a pályázatot. Nyertesként a feladatom elsősorban az osztály közel nyolcvan dolgozója munkájának irányítása, a hallgatói képviseletekkel és más egyetemi szervekkel való kapcsolattartás, valamint a létesítmények minél zavartalanabb működésének a biztosítása lesz.

Ön jelenleg is oktat az egyetemen. Hogyan egyeztethető ez össze az igazgatói feladatokkal?
Az oktatásnak továbbra is fontos szerepet szánok, de kétségtelen, hogy az új munkakör más időbeosztást követel. A tanszéki feladataim egy részét folytatni kívánom, tekintetbe véve, hogy a vezetői megbízást egy átmeneti állapotnak tekintem.

Mit ért ez alatt?
A kinevezés három évre szól, és az oktatói munkámat tovább szeretném folytatni. Általában túl hosszú időre nem tervezek, de az elkövetkezendő időszak mindenképpen zsúfolt és sok munkát igénylő periódus lesz. A jelenlegi vezetői megbízás mindenképpen végesebb az oktatói munkámnál.

Igazgatóként tervez-e valamilyen átszervezést a jelenlegi struktúrában?
Nagyobb volumenű változásokra egyelőre nem kell számítani. Fejlesztési elképzelések persze mindig vannak, de mindezek megvalósulása az anyagi és emberi erőforrások függvénye.
A struktúrát tekintve, az öt egyetemi üzemeltetésű épület hallgatókkal kapcsolatos, napi és műszaki ügyeit intéző kollégák távoztak, így az ő pótlásuk egy fontos feladat. Emellett remélem, hogy az egész osztály együttműködése is segíti majd a munkámat. Mindez nagyon fontos annak érdekében, hogy a 2010-es év a napi tevékenységen túl is elinduljon, a költségvetés, a felújítási munkák és sok egyéb vonatkozásban.
Szükség lesz a kollégiumok gondnokaival való napi kapcsolattartásra annak elősegítése érdekében, hogy az ott dolgozók „gazda” szemlélete jobban érvényesüljön. Talán lehetnek itt tartalékok, és elérhető az épületek esetében egy magasabb működési színvonal. A PPP üzemeltetésű létesítmények problémáinak szem előtt tartása mellett, szükséges némi súlypontáthelyezés is. Ehhez, úgy gondolom, sok időt kell ezekben az épületekben töltenem.

Elégedett az osztály eddigi működésével?
A Kollégiumok Osztály erősen behatárolt keretek között, közalkalmazottakkal, feszített költségvetéssel és jelenleg minimális létszámmal végzi a munkáját. Az anyagi források tekintetében nem számítok különösebben pozitív változásra, de úgy vélem, bizonyos területeken lehetséges a javulás. Ha nem így gondolnám, nem is nyújtottam volna be a pályázatomat. Mindenképpen fel kell tárni a működésben rejlő tartalékokat, és a lehető legtöbbet a kollégiumok műszaki fejlesztésére, a komfortérzet javítására kell fordítani.

Lapunk információi szerint irodája nem az eddig megszokott helyen, a Kármán Tódor Kollégiumban található. Mi áll a változás hátterében?
Az osztály – egyelőre –, továbbra is a Kármánban működik, bár az ún. TMK csoport szakembereit a Vásárhelyi Kollégiumban helyeztük el. Ugyanakkor szükségesnek tartom az osztály integrációját, mégpedig egy egyetemi üzemeltetésű kollégiumban. Úgy vélem, hogy ennek lehetősége a rendelkezésre álló területek figyelembevételével, a Vásárhelyiben van meg. Terveim szerint – a lehető leginkább költségkímélő módon – még ebben az évben sor kerülhet az osztály áthelyezésére. Ehhez természetesen számos egyeztetést kell még lefolytatni. Visszatérve az irodám kérdésére, majdnem mindegy, hogy hol van, mert csak a legszükségesebb időt szeretném ott tölteni. Ha helyben ülnék folyamatosan, csak áttételes információt kapnék az épületek működéséről, azt pedig semmiképpen nem szeretném.

Vissza a rovathoz

... még 12 nap a legfrissebb lapszám megjelenéséig!
PUBLICISZTIKA
Soron kívül
Tavasz
Vérzelmek
Maradjunk barátok!
Az Anyám
Fény
Mindennapi kenyerünk
Rögeszme
Üdvözlet az ablakból
Az ideális
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Isten
Szobánkban a jövő
Szigorított fegyelmi eljárás a kollégiumokban
Férfias játékok
Felmérték a kollégiumokban felújítandó tételeket
Az Anyám
A Szentek diadala
Egyedül nem megy
Budapest, Te csodás!
Az elérendő cél a szolgáltatási szemlélet és a vállalkozói jelleg erősítése