|
A tapasztalatok alapján évek óta problémát jelentett a kollégiumokban a fegyelmi ügyek kezelése. Eddig rendkívül bonyolult volt egy-egy ilyen eset, mivel minden alkalommal be kellett vonni a dékánt, illetve más egyetemi személyeket, ami szintén csak nehezítette egy eljárás lefolyását. Mindehhez hozzájárultak a tavalyi félév sorozatos kollégiumi incidensei, többek között a Vásárhelyi Pál Kollégiumból kidobott poroltó esete, vagy a többi kollégiumhoz a hangoskodók miatt érkező folyamatos feljelentések. Így aztán megfogalmazódott a cél, hogy a létesítmények képesek legyenek helyileg az eddigieknél gyorsabban orvosolni a problémákat. Ebből született meg az ún. 9/A paragrafus, a Kollégiumi Fegyelmi Eljárás. Lényege, hogy lesznek úgynevezett fegyelmi felelősök, akik még a helyszínen megállapíthatják a fegyelmi vétség súlyát, és egy előre meghatározott pontrendszer alapján fegyelmi pontot oszthatnak ki a vétséggel vádolt hallgatónak. A Kollégiumi Fegyelmi Bizottság a hagyományos fegyelmi bizottsághoz képest más összetételű lesz: elnöke a dékán helyett a Kollégiumok Osztály igazgatója, vagy az általa delegált személy; a kollégiumi vezető mentor, vagy egy általa delegált mentor és az EHK küldöttje, aki alapvetően PPP-s kollégiumoknál Domján Zsolt felelős, a régi kollégiumok esetében pedig Paragi Miklós képviselő lesz. A legnagyobb újítást a büntető pontok jelentik, melyeket „gyűjtögethet” egy-egy notórius kihágó. 10 ilyen „megszerzett” pont után indul eljárás, aminek azonban a hatásköre is más lesz. Például a bizottság nem küldhet passzív félévre, vagy nem bocsáthat el hallgatót az egyetemről, de a kollégiumból igen. Néhány súlyosabb vétségért azonnal 10 pont jár. Ilyen például a tűzvédelmi eszközök indokolatlan használata, megrongálása. Megtudtuk, hogy a kiszabható pontok csak iránymutatók, az adott helyzetben adható több is, kevesebb is, a körülmények figyelembe vétele után. Továbbá természetesen, ha egy tett elég súlyos ahhoz, ponttól függetlenül azonnal indítható a vétkes ellen eljárás. A kijelölt felelősök a mentorokon kívül a hallgatói képviselők is lehetnek. Előreláthatólag ezek a személyek egy kártyát kapnak majd, amivel igazolni tudják azon jogukat, amellyel büntető pontot adhatnak a kihágásokért. Egy ilyen helyzetben azonnal ki kell tölteni egy jegyzőkönyvet, amit alá kell írnia a felelősnek, illetve a tettesnek, vagy ha volt, akkor annak vendégfogadójának is. A vétséget elkövetőnek lehetősége van vitatni a jegyzőkönyvben a tettét, illetve amennyiben elismerte azt, a megítélt pontok számát. Tervben van bizonyos szűrők felvétele is a szabályzatba, azonban ezek ellenőrzése jelenleg még nem megoldott, így nem kerültek be a végleges változatba. Ilyen volt például az a megjegyzés, hogy aki fegyelmi pontot kapott, az bizonyos ideig nem fogadhatna vendéget/éjszakai vendéget stb. További terv, hogy a Kollégiumi Felvételi Rendszerben is vezetik majd a pontokat azért, hogy a hallgatók is nyomon követhessék pontjaikat. A képviselőtől megtudtuk, hogy az új eljárás működése közben várhatóak változások, de az már most biztos, hogy sokak munkája könnyebb lesz az újítás révén, és remélhetőleg a fegyelem is nőni fog a hallgatók között.
A BME HALLGATÓK FEGYELMI, KÁRTÉRÍTÉSI JOGORVOSLATI SZABÁLYZATA
Hatályos: 2010. január 26-tól
9/A§ Kollégiumi Fegyelmi Eljárás
„1) Kollégiumi fegyelmi vétséget követ el a hallgató, ha kollégiumi tagsági jogviszonyából eredő lényeges kötelezettségét vétkesen és súlyosan (szándékosan vagy gondatlanul) megszegi. Kollégiumi fegyelmi vétséget követ el az a kollégiumi tagsági jogviszonnyal nem rendelkező hallgató, aki bármely kollégium területére vendégként érkezett, és vétkesen (szándékosan vagy gondatlanul) és súlyosan megszegi a kollégiumi tagsági jogviszonyból fakadó - kollégiumi díj és egyéb díjfizetésen kívüli - kötelezettségeit (így különösen, de nem kizárólag) az adott kollégium házirendjét, vagy a bentlakási megállapodást. 2) Súlyos kötelességszegésnek minősül az is, ha a hallgató egyenként kisebb súlyú, általa elismert, vagy el nem ismert, de bizonyított kötelezettségszegéseket követ el több alkalommal." |
|