ROVATOK
BME KÖRKÉP
KAPUN KÍVÜL
KÖZÉLET
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA
MAGAZIN
SPORT
ÜZLETI NEGYED
EGYETEMI MÚLT
MŰHELY MÉDIAKÉPZÉS
ÜZENET KÜLDÉSE




A Magyar Műszaki Értelmiség Napja
2010-05-29 20:53:51 - Hidasi Péter

2010. május 13-14-én rendezték meg a Magyar Műszaki Értelmiség Napját. A pénteki ünnepi ülést eredetileg a Parlament Felsőházi termében tartották volna, de az új Országgyűlés alakuló ülése miatt egyetemünk Központi épületének aulájában gyűltek össze a meghívottak.

A magyar műszaki elit meghatározó személyiségei jöttek el, és tisztelték meg jelenlétükkel az eseményt. Beszédet mondott többek között Pálinkás József, az MTA elnöke, Kassai Ferenc, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke, illetve megtisztelte előadásával rendezvényünket Maria J. Prieto Laffargue, a Mérnökszervezetek Világszövetségének elnöke. A Benkó Dixieland Band nevű zenekar frontembere Benkó Sándor is tartott beszédet, aki szintén a M   űegyetemen végzett mérnök, illetve élharcosa a magyar mérnökképzésnek. Néhány pontban minden beszéd egyetértett. A természettudományos tudás nélkülözhetetlen, és nem elhanyagolható. Már ott tartunk, hogy nem csupán az oktatás szintje romlott le, hanem lényegében megszűnt a természettudományos tanárképzés. Ez nem csak egy-egy szakterületet érintő probléma, hanem az egész gazdaságot veszélyeztető társadalmi gond. Többen megemlítették az épp az előadások időpontjában megalakuló új Parlament hatalmas felelősségét ennek jobb irányba terelésében. Pálinkás József kiemelte, hogy az értelmes párbeszédhez szükséges az, hogy ez a felismerés széles körben ismertté váljon, és mindenki tisztán lássa a helyzet komolyságát. Egy másik közös dolog, amire az előadók egymástól függetlenül is kitértek, az a fenntartható fejlődés volt. Ez a fogalom azt takarja, hogy milyen teendőink, illetve lehetőségeink vannak arra, hogy jelenlegi életszínvonalunkat a kimerülő energiakészletek és romló gazdasági helyzet ellenére tovább javítsuk. A Világszövetség elnöke azt üzente a magyar mérnököknek, hogy találják fel újra magukat, és az egész világnak azt tanácsolta, hogy fogjon össze a közös célok érdekében. Péceli Gábor rektorunk elmondta, hogy a kiérdemelt kutatóegyetemi címmel akkor tudunk élni, ha a körülmények és az infrastruktúra is adott ehhez, és csak így lesz lehetőségünk valódi alkotó munkára.
A rendezvényt szervező szakmai szervezetek és nagyvállalatok megfogalmaztak egy felhívást 2008-ban, mely a mai napig érvényes: „…Magyarország csak akkor állhat stabil fejlődési pályára, ha a műszaki és természettudományok területén mélyreható fejlesztési programok indulnak a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt. Az oktatásügyben gyors sikereket elérni nem lehet, ezért ezek a programok csak akkor lehetnek hatásosak, ha politikai hovatartozás nélkül hosszú távú nemzeti prioritásnak tekintik azokat, és megfelelő forrásokat rendelnek hozzájuk.”

Vissza a rovathoz

... még 16 nap a legfrissebb lapszám megjelenéséig!
PUBLICISZTIKA
Soron kívül
Tavasz
Vérzelmek
Maradjunk barátok!
Az Anyám
Fény
Mindennapi kenyerünk
Rögeszme
Üdvözlet az ablakból
Az ideális
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Isten
Szobánkban a jövő
Szigorított fegyelmi eljárás a kollégiumokban
Férfias játékok
Felmérték a kollégiumokban felújítandó tételeket
Az Anyám
A Szentek diadala
Egyedül nem megy
Budapest, Te csodás!
Az elérendő cél a szolgáltatási szemlélet és a vállalkozói jelleg erősítése