|
A hosszabb nyitva tartással a könyvtár és a hallgatói képviselet segíteni szeretné a hallgatók eredményes felkészülését a vizsgákra. 2007-ben lépett életbe az együttműködés az EHK és a BME OMIKK között, miszerint a könyvtár a vizsgaidőszakban is nyitva tartja kapuit. Az ötlet a diákok igénye volt, mely különböző hírcsatornákon keresztül jutott el a Hallgatói Képviselethez. A könyvtár szívesen fogadta a felkérést, melyet a képviselet újfent idén is megszavazott. A program költségeit az EHK és a könyvtár együtt állják. A hallgatók a teljes vizsgaidőszak egészében reggel nyolc és este tíz óra között (ez az időszak három órával hosszabb, mint a szorgalmi időszakban megszokott) vehetik igénybe a korlátozott könyvtári szolgáltatásokat. Kölcsönzés ugyanis ilyenkor természetesen nincs, azonban a ruhatár használata most is kötelező. Lapunk megtudta, hogy a könyvtár évek óta elégedettségi felmérést végez a hallgatók körében. Korábban ez kérdőívek segítségével történt, újabban pedig a honlapon, elektronikus úton. A tanulság régóta ugyanaz, a hallgatók nagyon elégedettek a hosszabb nyitva tartással, rengetegen élnek vele, sőt, igényelnék a hétvégi nyitva tartást is. Ezt azonban sajnos nem lehet megvalósítani, mert a könyvtárnak nincs közvetlen utcai bejárata, a kapuk pedig hétvégén zárva vannak. Kiderült az is, hogy az egyetemisták visszatérő igénye lenne, „hogy értesítsük őket a kölcsönzési határidők lejárta előtt. A szoftverünk azonban a határidők lejárta után jelez. Ennek a módosítása fejlesztésekkel és igen magas költségekkel járna. Ezért sajnos egyelőre nem tudjuk megvalósítani, de keressük a megoldást.” – mondta Fonyó Istvánné OMIKK igazgató. Elmondta továbbá, hogy a könyvtár igyekszik az egyetem életével kapcsolatos eseményeket, évfordulókat számon tartani és követni kiállításaival, rendezvényeivel. Ilyen volt például a VIK hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett nagy sikerű kamarakiállítás is, melyen régi jegyzeteket, tankönyveket, diplomákat, stb. tekinthettek meg az érdeklődők. Az elkövetkezendő hetekben Széchenyi István halálának 150. esztendeje alkalmából nyílik tárlat, idén is lesz Kutatók Éjszakája, továbbá a Múzeumok Éjszakája, mely minden évben nagyszámú érdeklődőt vonz. Ez úton is közvetítjük az üzenetet a könyvtárból: Sok szeretettel várjuk a kedves hallgatókat! Egy üzenet tőlünk: Ha valaki még netán nem látta volna a Gömböcöt, feltétlenül nézze meg, hiszen az első igazi „egy-egyes” a mi könyvtárunkban van. Vizsgaidőszaki nyitva tartás az OMIKK-ban: 8.00 – 22.00 |