|
Mivel foglalkozott jelenlegi megbízatása előtt? Pályázatom benyújtása előtt az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-nél ügyvezető igazgatóként járultam hozzá a cég kiemelkedően eredményes működéséhez. Az elmúlt tíz évben pedig a cég informatikai leányvállalatánál gazdasági vezetőként, majd cégvezetőként dolgoztam. Közben lehetőségem volt diplomáciai külszolgálat keretében Magyarországot képviselni Németországban és Svájcban. Ez idő alatt írtam meg a kölni egyetemen az MBA diplomamunkámat. Összességében Magyarországon, illetve nemzetközi viszonylatban több mint harminc év pénzügyi szférában eltöltött szakmai múlt áll mögöttem. Sokrétű feladatokat láttam el, amelyeknek folyamatos tanulással kellett megfelelnem. Megadatott az a lehetőség, hogy nagyobb projekteket vigyek végig, legyen szó teljes igazgatóság építésről, vagy egy informatikai cég pénzügyi szolgáltatóházba integrálásáról, illetve közép-európai shared service center (SSC) kiépítéséről.
A közszféra, ezen belül pedig a felsőoktatás, egy teljesen új szegmens a korábbi tapasztalatokhoz képest. Miért döntött a váltás mellett? Az egyik ok, amiért a menedzseri pályafutást feladtam, az a cégnél bekövetkezett vezetőváltás volt. Mivel a pénzügyi szféra piacvezető szereplőjénél dolgoztam, ezért úgy gondoltam, ha váltok, akkor azt csupán egy másik pénzügyi intézetre felcserélni nem volna szerencsés. Sok megkeresést kaptam, de a korábbi közszférában szerzett tapasztalatok alapján döntöttem a szegmensváltás mellett. Megjegyzem, a felsőoktatás sokban hasonlít a magánszférához, de eltéréseket is tapasztalok. A Műegyetem azon túl, hogy a piaci oldalon megszokott szolgáltatásokat nyújtja, a nemzetgazdaságot is gyarapító erőforrás-termelő képességgel rendelkezik, méghozzá élenjáró szerepben.
Miért pont a Műegyetemet választotta? Egészen véletlenül találtam rá az interneten kiírt állás pályázatára. A jelentkezésem benyújtásakor elsősorban a feladat sokszínűsége keltette fel az érdeklődésemet. A korábbi munkám során, bár a magánszférában, de mégis hasonló feladatokat bíztak rám. Ugyanúgy egy komplex rendszer működéséért voltam felelős, így ha a standard formát tekintjük, akkor a munkaköröm nem változott. Ugyanakkor számomra is sok újdonságot hoz ez a munka, amelynek a sajátosságait még meg kell ismernem, illetve tanulnom.
Hogyan zajlott a vezetői megbízás folyamata? A szokásos önéletrajzon felül a vezetői kompetenciák igazolását is megkövetelte a kiírás. Egy előzetes szűrést követően háromkörös személyes meghallgatás következett, amelynek keretében az egyetemi vezetés hallgatott meg, illetve az érdekképviseleti szervektől és a Hallgatói Önkormányzattól kaptam személyes meghívást. Ezeken a meghallgatásokon nagyon sokfajta kérdésre kellett felelnem, amelyek a vezetői, szakmai és szociális kompetenciákra irányultak. Az Egyetemi Szenátus 33 szavazati jogú tagja – köztük 11 Egyetemi Hallgatói Képviselő – titkos szavazással véleményezte a pályázatokat, illetve döntött azok rangsorolásáról. A benyújtott anyag alapján, a Szenátus, továbbá a rektor javaslatára az oktatási és kulturális miniszter bízott meg a gazdasági és műszaki főigazgatói feladatok ellátásával. Mindennapi munkája során milyen konkrét feladatokat kell ellátnia? Egyrészt képviselnem kell az egyetemet, mint a gazdálkodásért felelős vezető, másrészt a gazdasági és műszaki főigazgatóság, mint átfogó szervezeti egység munkájának irányítása hárul rám. Emellett a gazdasági és műszaki stratégiai akcióprogramok menedzselése, a rendszerfenntartó és üzemeltető szolgáltatások területén az igazgatási és szolgáltatási munka megszervezése is hozzám tartozik. Feladatom a Szenátus, valamint a Gazdasági Tanács e területet érintő határozatainak végrehajtása és azok ellenőrzése is.
Milyen nehézségekkel kell szembenéznie az új beosztása keretében? A felsőoktatásnak vannak olyan részterületei, kezdve az egyes jogszabályoktól egészen az egyetem meghatározott döntési és véleményezési struktúrájáig, amelyekben eddig nem dolgoztam. Bár a főbb feladatok nem jelentenek újdonságot, de rengeteg dolgot kell még elsajátítanom. Ezekben mind a kari, mind a nem kari szervezetek részéről, az EHK elnökétől és nem utolsó sorban a GMF vezetőitől és munkatársaitól sok segítséget kapok.
Tervez valamilyen változást a Főigazgatóság szervezeti felépítésében vagy működésében? Konkrétumokkal még nem szívesen állok elő, ugyanis minden változtatást szükséges gondosan mérlegelni, és a vezetéssel, továbbá a demokratikus fórumok tagjaival egyeztetve kialakítani. Az egyetemi polgároknak nyújtott szolgáltatások terén az optimalizálás és konszolidációs lépések megtételével mindenképpen számolni kell. Az intézmény vezetése nyitott ezekre az újításokra.
Magas pozíciót tölt be nőként. Milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a feminin lét? A több évtizedes vezetői pályafutásom során már számos alkalommal szembesültem ezzel a kérdéssel. Számomra a női vezetői beosztás természetes dolog. Úgy gondolom, hogy egy-egy feladat elvégzése során és egy vezetői pozíció megítélésében kevésbé a nem a meghatározó, sokkal inkább a rátermettség és az alkalmasság. Azt tapasztalom, hogy az egyetemen nagy a várakozás irányomban, de ez nem a nőnek szól, hanem sokkal inkább annak, mire vagyok képes, és mit tudok letenni az asztalra.
Hosszú távon tervez a műegyetemi berkeken belül? A vezetői megbízás három évre szól. Eközben alkalmam lesz a felsőoktatás területén is tapasztalatot szerezni, és nagyon remélem, hogy egy hosszú távú, sikeres együttműködés kezdetén vagyunk. |