ROVATOK
BME KÖRKÉP
KAPUN KÍVÜL
KÖZÉLET
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA
MAGAZIN
SPORT
ÜZLETI NEGYED
EGYETEMI MÚLT
MŰHELY MÉDIAKÉPZÉS
ÜZENET KÜLDÉSE




Növekvő fogyasztói tudatosság
2010-05-01 17:44:35 - Kocsis Brigitta

Amíg az amerikai fogyasztók annyira tisztában vannak jogaikkal, hogy állandóan pereskednek a kereskedőkkel, addig Magyarországon még könnyen becsaphatók a vásárlók. Kathi Attilával, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának vezetőjével beszélgettünk a hazai helyzetről.



Pontosan mivel foglalkozik a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság?
Az alapvető tevékenységek egyik területe a termékbiztonság, amit mi piacfelügyeletnek hívunk. Ez gyakorlatilag arról szól, hogy különböző ellenőrzéseken, vizsgálatokon keresztül megpróbáljuk kiszűrni a kereskedelemből a nem biztonságos termékeket. Ez a fogyasztók egészségének, testi épségének a megóvása. A másik terület a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme, a hagyományos fogyasztóvédelmi tevékenység. Ide tartozik a kereskedelem, a vendéglátás és a szolgáltatási szektor általános ellenőrzése, beleértve a közüzemi számlákkal kapcsolatos panaszokat is. A kereskedelmen belül a félrevezető árfeltüntetések, vásárlói megkárosítások kiszűrésén kívül 2008. szeptember 1. óta foglalkozunk a fogyasztók megtévesztésével, azaz a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésével. Korábban ez a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozott.

Ki dönti el, hogy jogos-e egy fogyasztói panasz?
Olyan esetekben nincs ügydöntő szerepünk, amikor a vita tárgya az, hogy egy termék azért ment tönkre, mert alapvetően hibás, vagy mert a fogyasztó nem rendeltetésszerűen használta. A jótállási, szavatossági ügyekben nincs olyan jogköre se a mi hatóságunknak, se másnak Magyarországon vagy az Európai Unióban, hogy eldönthesse: igaza van-e a vásárlónak vagy nincs. Ugyanis ilyenkor egy polgári szerződést kötünk, és minden olyan esetben, amikor annak teljesítésével kapcsolatban van jogvita, az a bíróságra tartozó ügy. De a jogalkotók figyelemmel vannak arra, hogy a fogyasztók nem szívesen mennek bíróság elé egy rossz cipő vásárlása esetén, ezért több, mint 10 éve létrejöttek Magyarországon a békéltető testületek, mint alternatív vitarendezési fórumok.

Egységesek a fogyasztóvédelmi törvények az Európai Unióban?
Ezek az EU összes tagállamában azonosak. Ennek a határon átnyúló tranzakciók esetében lehet kiemelt fontossága, például ha gond van egy külföldön vásárolt termékkel, függetlenül attól, hogy személyesen, vagy interneten vették. Azonban az egységes szabályozás ellenére, az ilyen esetekben a jogérvényesítés sokkal nehezebb, mintha a fogyasztó a saját országában szerezte volna be az adott holmit. Jelenleg minden esetben csak a vásárlás helyszínén tudunk reklamálni, bár egyre többen felfedezik a „világgaranciában" rejlő marketinglehetőséget. De ez még a jövő zenéje.

Mit tapasztaltak, tisztában vannak a magyar fogyasztók a jogaikkal? És a kereskedők?
A fogyasztói tudatosság nő, de még mindig nem elégséges. A növekedés abból érzékelhető, hogy a hozzánk érkező évi több, mint százezer megkeresésből egyre több a fogyasztói jogok iránt érdeklődik, és nem klasszikus értelemben vett panasz. Tehát az emberek már nem feltétlenül a hatóságtól várják az ügyeik elintézését, hanem a jogaik ismeretében próbálnak ők maguk tenni. Szintén a fogyasztói tudatosságot növeli, hogy a civil szervezetek mellett egyre több más jellegű önszerveződésű kör is alakul a témában: internetes fórumok, panaszfalak. Itt állampolgárok összegzik és osztják meg egymással a tapasztalataikat.

A kereskedőket illetően éppen idén van egy vizsgálat, ami arra keres választ, hogy a különböző vevő, és ügyfélszolgálatokon adott tájékoztatás megfelel-e a jogszabályi rendelkezéseknek. Ugyanis azt látjuk, hogy sokszor a kereskedelmi egységek alkalmazottai nem ismerik a hatályos jogszabályokat.

Hol tudunk utánanézni a fogyasztói jogainknak? Mire hivatkozhatunk vitás esetekben?
Elsősorban honlapokon, például a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál (www.nfh.hu), ahol megtalálhatóak az alapvető jogszabályok. Van egy kiadványsorozatunk is: Jó, ha tudjuk címmel. Ennek az online változata olvasható az interneten. De nagyon hasznosak lehetnek a civil szervezetek oldalai is.

Tudna mondani az elmúlt évekből egy-két nagy port kavaró fogyasztóvédelmi botrányt?
Talán az élelmiszerbiztonsági ügyeket tudnám kiemelni: illegális húsüzemek, fekáliával szennyezett szaloncukrok stb. Számomra minden olyan eset botrányos, függetlenül attól, hogy az mekkora hírverést kap, amikor be kell tiltani egy csecsemőknek, gyerekeknek készült terméket, mert veszélyes. Például a legutóbbi babahordozó táskás eset, amit elég részletesen tárgyalt a média. Azokkal a csecsemő ruhákkal, amiknek a nyakán lévő húzózsinórral könnyedén megfojthatja magát a gyermek, viszont kevésbé foglalkoznak, pedig tízes nagyságrendben tiltottunk be ilyeneket a tavalyi évben. Mindig csak egyedi esetek kerülnek napvilágra.

Az idei évben a Michael Jackson táncosaival hirdetett koncert kavart nagy port, ahol alig volt egy-két ember, aki egyáltalán látta élőben Michaelt. Itt a fogyasztók megtévesztésének ügyében kellett vizsgálatokat indítani. De volt már ilyen pár éve is, amikor még egyértelműbb volt a helyzet, mert Lisa Minelli koncertet hirdettek, és Bonny Tyler jött helyette.

Botrányos a fiatalkorúak szeszesitallal és dohányáruval történő kiszolgálása is. Abban az esetben - és ez megtörtént - ha éjszaka a 16 éves lány elmegy szórakozni, gond nélkül megkapja a szeszesitalt, leissza magát, felmászik egy vasúti kocsi tetejére, és a magasfeszültség végez vele, akkor mindenki hatóságért kiállt, és felelősöket keres. Amikor viszont ellenőrzés van, és a fiatalkorúnak nem adják oda a cigarettát, a sorban mögötte álló felnőtt megveszi neki, ezzel kvázi cinkosává válik a kereskedőnek, a jogszabályok kijátszásában. Ezt a problémát nem lehet csupán hatóságilag megoldani, itt egy össztársadalmi szemléletváltásra volna szükség.

De beszélhetünk a főképp időseket érintő termékbemutatóval egybekötött kirándulásokról is, amikor több százezer forintért sóznak a nyugdíjasokra biomatracot vagy edénykészletet. Ez esetben az ellenőrzött kirándulások 86%-ában találtunk valamilyen hibát: vagy a szerződésben közöltekkel van a baj, vagy a fogyasztók tájékoztatásával, de sok esetben magával a „rábeszélőgép" módszerrel.

Mit tanácsol az én korosztályomnak, a huszonéveseknek? Mire figyeljünk vásárlásaink során? Hogyan legyünk tudatos vásárlók?
A privát véleményem szerint négy dolgot érdemes szem előtt tartani. Az első az, hogy mindig tegyük fel magunknak a kérdést, hogy valóban szükségünk van-e az adott termékre? A panaszok nagy része arra utal, hogy sokan átgondolatlanul vásárolnak. A második az, hogy egy nagyobb összegű termék megvétele előtt tájékozódjunk az interneten: nézzünk termékteszteket, mert hatalmas a kínálat hasonló jellegű árukból, és hasonlítsuk össze a különböző viszonteladók árait. Nem ritka, hogy több tízezres nagyságrendű a differencia! A harmadik tanácsom az, hogy ne csak a fogyasztói-, hanem a környezettudatosságra is törekedjünk. Tehát ne vegyünk kéthavonta új mobiltelefont, csak azért mert megjelenik egy divatosabb. A negyedik dolog pedig minden korosztály esetében fontos: mindig olvassuk el, mit írunk alá. Sajnos, ezt nagyon kevesen teszik meg.
Összefoglalva azt mondhatom, hogy érdemes a fogyasztói döntések előtt gondolkodni, mert sokkal egyszerűbb megelőzni a problémát, mint utóbb helyrehozni.

Vissza a rovathoz

... még 12 nap a legfrissebb lapszám megjelenéséig!
PUBLICISZTIKA
Soron kívül
Tavasz
Vérzelmek
Maradjunk barátok!
Az Anyám
Fény
Mindennapi kenyerünk
Rögeszme
Üdvözlet az ablakból
Az ideális
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Isten
Szobánkban a jövő
Szigorított fegyelmi eljárás a kollégiumokban
Férfias játékok
Felmérték a kollégiumokban felújítandó tételeket
Az Anyám
A Szentek diadala
Egyedül nem megy
Budapest, Te csodás!
Az elérendő cél a szolgáltatási szemlélet és a vállalkozói jelleg erősítése