Mindhárom kitüntetettben egyaránt közös, hogy nem számítottak a Pro Juventute Universitatis díjra, de büszkék arra, hogy idén őket tartották érdemesnek az „Egyetemi Ifjúságért” kitüntető címre. Ezúttal nem egy szakmai elismeréssel gazdagodtak, hanem elhivatottságuk és emberségük került a figyelem középpontjába. Lévai Zoltán, Csabay Bálint és Boros Vazul osztották meg velünk érzéseiket a díjjal kapcsolatban.

fotó: Ferenczy Dávid

Kronologikus sorrendben haladva először Lévai Zoltánt, a Közlekedésmérnöki Kar Gépjárművek Tanszékének Professor Emeritusát kell megemlítenünk, aki 1947 óta, akkor még hallgatónként, szinte folyamatos résztvevője és szervezője az egyetemi, és a kollégiumi rendezvényeknek. Később oktatóként is barátságos és közvetlen hangon szólította meg diákjait, akik ezt bizalommal és szeretettel viszonozták. Például évtizedeken át bárki elmondhatta neki gondját-baját hétfő esténként a Kinizsi utcai Közlek-lik pincehelyiségében, zsíros kenyérrel és sörrel egybekötött baráti beszélgetések során. Mindezt a professzor tette és teszi a mai napig úgy, hogy egyszer sem borult fel a tanár-diák kapcsolat kényes egyensúlya. A jó hangulatú esték után másnap hallgatói a padokban ülve ugyanolyan tisztelettel figyelték, amint ő a pulpitusról éppen a bolygóművek rejtelmeibe vezette be őket. Az órák sikereinek pedig egyértelmű bizonyítéka, hogy több jelenlegi kollégája (többek között mostani és előző tanszékvezetője) is, egykor az iskolapadban hallgatta az előadásait. Elhivatottsága és kreativitása nem szürkült bele a több mint félévszázados pályába, épp ellenkezőleg! Most honlapok készítésén fáradozik, hallgatókat érintő-érdeklő oldalakkal, például a szakestélyekről szóló képes tudósításokkal, vagy oktatási segédletekkel. Annak érdekében, hogy kollégái - amint diákjait nevezi - minél könnyebben ismerjék ki magukat a gépjárművek olykor bonyolult működésében, kezelhető és áttekinthető felületeket alakít ki rengeteg színes ábrával, animációval.
A másik jelölt Csabay Bálint, a KTH igazgatóhelyettese, az Építészmérnöki Kar Építészeti Ábrázolás Tanszékének adjunktusa. Számára olyannyira meglepetés volt a díj, hogy hivatalosan a Műhely hasábjain olvasta először a nevét! Lévai professzorhoz hasonlóan, ő is rendszeres résztvevője az egyetem életének, és noha több tanár-diák kosármérkőzés van a háta mögött, amikor teheti, még most is kilátogat a sportnapokra. Véleménye szerint a KTH is csak erős és jól szervezett képviseleti rendszer mellett tud működni, hiszen csak így jöhet létre egy gördülékeny információs csatorna az egyetem vezetése és a diákok között. Emellett azt is szerencsésnek tartja, hogy nem csupán az adminisztráció oldaláról látja a fiatalok problémáit, hanem oktatóként nap mint nap kapcsolatban van velük. Ezáltal személyesen is tapasztalja, hogy egy felső szinten meghozott döntés, hogyan működik a gyakorlatban.
Végül, de nem utolsósorban a legfiatalabb, mindössze huszonhat éves díjazottról, Boros Vazulról is tegyünk említést, aki jelenleg a Stuttgarti Egyetem tudományos munkatársa. 2002-ben iratkozott be a BME építőmérnöki szakára, és még ez év őszén a Kari Hallgatói Tanács (KHT) tagja lett. Egy évvel később a testület megválasztotta elnökének, amely tisztséget két éven keresztül látta el. Többek között az ő segítő kezei között született meg az Építőmérnöki Szakkollégium és az Építőmérnöki Mentorgárda is. Utóbbi a BSc képzéssel egy időben született, annak érdekében, hogy a lerövidült képzésben minél hamarabb találják meg helyüket az egyetemen a frissen beiratkozottak. A Mentorgárda létrejöttével pedig olyan rendezvények is hagyománnyá váltak, mint az Építőmérnöki Szakest. A KHT ezután az Egyetemi Hallgatói Képviseletbe delegálta, ahol 2008-ig három éven keresztül dolgozott. Az oktatási ügyek mellett olyan feladatokat is vállára vett, mint a Kari Lap Bizottság vezetése, illetve a karokon átívelő szakkollégiumi együttműködés megszervezése. 2008-ban mondott le mandátumáról, mikor a Stuttgarti Egyetemen kezdett dolgozni. Noha több száz kilométerre él a BME-től, mégsem szűnt meg teljesen a kapcsolata a hallgatókkal, sőt komoly segítséget tud nyújtani a kiérkezőknek az első lépések megtételében. Minden diáknak azt a tanácsot adja, hogy töltsék el minél hasznosabban a kint tartózkodás idejét. Éppen ezért érdekes tantárgyak felvételét szokta ajánlani, melyek közül nem ritkán személyesen tart pár kurzust.
Egy professzor, aki mindig diák is tudott maradni, egy nemrég végzett hallgató, aki talán egyszer professzor szeretne lenni, és egy adjunktus, aki hidat tudott képezni az egyetem vezetése és a hallgatói képviseletek között. Az ő példájuk bizonyítja azt, hogy noha különböző emberek, mégis egy dolog közös bennük: az elhivatottság és az önzetlen segítségnyújtás. Nem férhet kétség ahhoz, hogy idén három olyan személyiség nyerte el a Pro Juventute Universitatis díjat, akik a legjobban érdemesek voltak rá, akik a legtöbbet tettek az egyetemi ifjúságért.