ROVATOK
BME KÖRKÉP
KAPUN KÍVÜL
KÖZÉLET
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA
MAGAZIN
SPORT
ÜZLETI NEGYED
EGYETEMI MÚLT
MŰHELY MÉDIAKÉPZÉS
ÜZENET KÜLDÉSE




13 ezerrel több felvételiző
2010-05-01 17:38:05 - Venczel Csaba

Idén 140 ezren, a 2009-es adatokhoz képest 13 ezerrel többen kívánnak valamely felsőoktatási intézményben tanulni.
   


Az elektronikusan jelentkezők száma majdnem 50 százalékkal nőtt az előző évhez képest, idén 68 ezren használták ezt a módszert. A felvételizők közül első helyen 92 055 fő választott valamely alapképzéses szakot, 1455-tel többen, mint tavaly, míg mesterképzést 23 490 fő, ami 6490-nel több tanulni vágyót jelent. Emelkedett a felsőfokú szakképzések iránti érdeklődés is: ezekre idén 7752 diák jelentkezett, mintegy 20 százalékkal többen, mint 2009-ben. Nem nagyon változott azonban az egységes, osztatlan szakokat választók száma: idén
10 840, egy évvel korábban 10 200 fő adta be jelentkezését, első helyen.  
A legtöbb tanulni vágyó természetesen most is államilag finanszírozott és nappali képzésre szeretne bejutni. A 118 500 jelentkező mellett a költségtérítésesek száma csupán 500 fővel emelkedett. Az állam azonban idén is csak 56 ezer hallgató költségeit vállalja magára.
A gazdaságtudományok iránti érdeklődés jelentősen, 1400 első helyes jelentkezéssel esett vissza, de még mindig ez a leggyakoribb választás. Csökkent az érdeklődés a bölcsészet és informatika iránt is, nőtt azonban a pedagógusképzést választók száma.
Mintegy kétezer fővel többen érettségiznek, közülük 10 százalékkal többen választották az emelt szintet. Kémiából 16, fizikából pedig 19 százalékkal többen szeretnének magasabb szinten vizsgázni.
A részletesebb adatok az www.edupress.hu honlapon olvashatók.

Vissza a rovathoz

... még 12 nap a legfrissebb lapszám megjelenéséig!
PUBLICISZTIKA
Soron kívül
Tavasz
Vérzelmek
Maradjunk barátok!
Az Anyám
Fény
Mindennapi kenyerünk
Rögeszme
Üdvözlet az ablakból
Az ideális
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Isten
Szobánkban a jövő
Szigorított fegyelmi eljárás a kollégiumokban
Férfias játékok
Felmérték a kollégiumokban felújítandó tételeket
Az Anyám
A Szentek diadala
Egyedül nem megy
Budapest, Te csodás!
Az elérendő cél a szolgáltatási szemlélet és a vállalkozói jelleg erősítése