|
A felújításokra fordított pénz több oldalról tevődik össze. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet által kiosztható lakhatási támogatás 70%-a költhető javításokra, a másik 30%-a pedig szociális támogatásokra. A többi pénz a Kollégiumok Osztály (KO) költségvetéséből származik, illetve a maradék összeget is felújításokra költik. Megtudtuk, hogy így állt össze például a Martos Flóra Kollégium renoválásának utolsó évére a szükséges összeg: részben a Kollégiumok Osztályának költségvetéséből, részben a lakhatási támogatásból befolyt pénzből, illetve tavalyról megmaradt keretből, ami körülbelül 80 millió forintot jelentett. A KO az olyan nagyobb problémákkal foglalkozik elsősorban, amelyek kijavítása már halaszthatatlan. Apróbb problémák, mint a kerékpárok megfelelő tárolása, vagy néhány bútor beszerzése, a fontossági sorrendben hátrébb kerültek. Erre találták ki azt a kollégiumonkénti 2 millió forintos keretet, melyből kisebb, komfortjavító felújítások történtek meg. Ilyen például a Wigner Jenő Kollégiumban a régóta várt előtető, illetve szinte az összes létesítményben létrehozott biciklitároló. Továbbá ide tartoznak a kisebb festési munkák, a különböző háztartási gépek, bútorok és számítástechnikai berendezések beszerzése is.
Az ún. GMF-EHK közös lista már nagyobb összegű felújításokkal foglalkozik. Ennek előzményeként az EHK bekérte a karoktól a szerintük szükséges javítások listáját, majd kiemelték a nyílászárók cseréjének szükségességét, mivel a probléma szinte minden kollégiumnál szerepelt. Emellett a javítandó szükségletekből két-két dolgot továbbítottak a GMF felé. A listába már olyan nagy összegű tételek kerültek fel, mint például a teljes villamoshálózat felújítása, a vizesblokkok korszerűsítése vagy a homlokzatfestés. A listán feltüntetett dolgok természetesen még csak javaslatok arra vonatkozóan, hogy az esetlegesen megmaradt pénzből azonnal el lehessen indítani egy-egy felújítást, illetve a GMF is pontos információt kapjon arról, hogy mi a fontos a kollégiumokban lakóknak.
|